Gazdaság

Nem húzzák le a függönyt

Saját tulajdonosának, áron alul adta el központi telepét a Gardénia Csipkefüggönygyár Nyrt., amely új stratégiával próbál talpra állni.

Optimista hangulat jellemezte annak idején a győri csipkefüggöny-gyár, a Gardénia tőzsdei bevezetését követő néhány hónapot. Elemzők hada akkoriban sem foglalkozott ugyan a céggel, de az 1997 áprilisában 1465 forintos áron kibocsátott részvényre még spekulált jó néhány kisbefektető, egészen 2 ezer forintig feltornászva a kurzust. Szolidan nyereséges is volt még a nyolc tagból álló csoport, amely 1997-98-ra 4 milliárd forint fölé növelte árbevételét.

A felívelés azonban gyorsan megtört. Előbb a részvényárfolyam vett „bukófordulót”. A befektetők a cégvezetésnél előbb láthatták, hogy a függönygyár a textiliparban már akkor erősödő ázsiai konkurencia árnyékában legfeljebb túlélésre játszhat. Egy év sem telt el a bevezetéstől, s a részvényár 1000 forint alá zuhant, 1998 végétől pedig kellemetlen veszteségek halmozódtak a „sikercégnél”. Nagyságrendileg félmilliárdos mínusszal zárt a csoport 1999-ben, 2001-ben és 2002-ben is.


Nem húzzák le a függönyt 1

Fotó: Szigeti Tamás

MEDDIG SÜLLYEDHET? Az egykori hatalmas állami vállalatot Peter Zelnik tőzsdei nagybefektető még 1991-ben vette meg az Állami Vagyonügynökségtől (ÁVÜ) az Ausztriában bejegyzett Hungarian Industries-Beteiligungen GmbH (HIB) égisze alatt, s hat évvel később bevezette a tőzsdére. A tőkeemeléssel megvalósított ügylet után 62,5 százalék maradt a tulajdonában. Persze, amikor Zelnik eredetileg megvásárolta a pakettet, valószínűleg álmában sem gondolta, hogy egy évtizeden át ennyire „hatékony” pénznyelőként működik majd a cége. Lassan tíz éve ugyanis szinte töretlen a lejtmenet, mind a részvényárakban, mind a cég bevételében és nyereségességében (lásd a grafikonokat). Az augusztusban közzétett, 2007 első félévi jelentés ismét 43 százalékos bevételcsökkenésről árulkodik, holott már 2006 egészét tekintve is 21 százalékkal zuhant a forgalom, s tetemes veszteség is mutatkozott. Az idei első félévben realizált 424 millió forintnyi árbevétel ismeretében az sem zárható ki, hogy 2007-ben a forgalom az egymilliárd forintot sem éri majd el.

A Gardénia két és fél éve határozta el a régi időkből megmaradt hatalmas telephelyének hasznosítását. A Győr belvárosához és a főúthoz közel eső területen egy bevásárlóközpont kialakításáról döntött a fő tulajdonos. A területet a HIB a szintén osztrák AST befektetési csoporttal felesben alapított cége, a Pannónia Shopping Center Kft. opciós szerződés keretében vásárolta meg; a beruházási tervek 20-25 millió euróról szólnak. A Gardénia számára ennek fényében sem tűnik sokkal rózsásabbnak a jövő, bár tény, hogy egy nagy ballaszttól, a hatalmas ingatlanától – részben saját tulajdonosának értékesítve – legalább „megszabadult” a cég. Igaz, az ár meglehetősen nyomottnak tűnik: a gyorsjelentés tanúsága szerint a régi központi iparterület 2,5 millió euróért (mintegy 640 millió forintért) kelt el, ami mintegy fele a könyv szerinti értéknek.

ELHANYAGOLT MÁRKA. Több tőzsdei szereplő úgy véli, a Gardéniának már az ezredfordulón fel kellett volna adnia az alaptevékenységet, ám ennek érdemi szűkítését a jelek szerint csak a szinte teljes tőkevesztés kényszerítette ki. Az ezredfordulón még 2 milliárd forint körüli saját tőke 2007-re 115 millióra olvadt, így az alaptőkét drasztikusan le kellett szállítani.


Nem húzzák le a függönyt 2

A társaság május óta hivatalban lévő vezérigazgatóját, Hegedűs Pétert nem sikerült szóra bírnunk sem a telephely adásvétele, sem a tőkeszerkezet ügyében. A többségi pakettet birtokló HIB fő tulajdonosa, Peter Zelnik viszont elmondta: az ingatlaneladásból befolyó összegből a hitelterheitől szabadul meg a függönygyár, és jóval kisebb telephelyre, a győri ipari parkba költözik. Egyúttal gyökeresen megújítja stratégiáját. A nagybefektető szerint a zsugorodó piacon az üzemi veszteségek nagyobb részét a telephely fenntartása, rezsije okozta, s úgy látja, e terhek nélkül hosszabb távon akár nullszaldós is lehet a Gardénia.

A mindössze 100 fősre apadt gárda már nem végez textilgyártást, inkább a konfekcionálás, a festés, illetve a kiszerelés marad házon belül. A napokban ismertetett stratégia lényege, hogy a cég nem csupán függönyöket, hanem törülközőket, asztalterítőt és ágyneműket is forgalmaz majd, saját márkaneve alatt. Kérdés, a zömmel vidéki városokban, 88 egységgel, franchise-ra emlékeztető rendszerben működő, de kopottas márkabolthálózatot sikerül-e a termékpalettával együtt megújítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik