Gazdaság

Újabb fehérgalléros bűnözők kerülhetnek rács mögé

Bűnösnek találta a Southwark Királyi Bíróság Carl Rigby-t és Gareth Bailey-t, az AIT szoftvercég egykori vezetőit, amiért 2002-ben hamis pénzügyi adatokkal megtévesztették a befektetőket. A két volt menedzser akár hét évi börtönbüntetést is kaphat, amelynek letöltését októberben kell megkezdenie – írja a BBC Online.

Az AIT csoport – mai nevén Portrait Software – vezérigazgatója és pénzügyi igazgatója az amerikai pénzügyi szolgáltatásokról szóló törvénybe ütköző módon 2002 májusában hamis pénzügyi adatokat tárt a nyilvánosság elé, amelyekkel azt igyekezett alátámasztani, hogy a cégcsoport eredményei megfelelnek a piaci konszenzusnak. A BBC Online pénteki írása szerint a várttal egyező eredmény meg is tette a hatását: a részvény tőzsdei árfolyama azonnal meglódult.

Később, amikor a cégvezetők maguk is beismerték a közölt adatok valótlanságát, valamint, hogy az általuk előrejelzett prognózisok részben nem is létező szerződésekre épültek, a részvény hirtelen 80 százalékot veszített értékéből. Ezt követően még egy ízben további 60 százalékos bukás következett a tőzsdén, miután az éves audit további veszélyeket tárt fel a profitot illetően, valamint az éves jelentés publikálását is későbbre kelett halasztani.

Az ügyben egyébként egy harmadik vádlottat is kérdőre vontak, de Alistair Rowley-t végül felmentették. Arról egyelőre a BBC-nek sincsen információja, hogy – az egyébként 2002 végén a cégtől távozó – Rigby és Bailey fellebbez-e, mint ahogyan maga a cég sem kommentálta az események legújabb fordulatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik