Az index kevéssel 30 ezer pont fölött nyitott, de csak rövid ideig tudta tartani ezt a szintet. A részvénypiacon 31,6 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7,32 ponttal, 0,21 százalékkal 3.453,15 pontra mérséklődött.
A két legnagyobb forgalmú papír, a Mol és az OTP mellett ezúttal a Magyar Telekom is „labdába rúghatott”: a távközlési részvényből több mint 1,6 millió darab cserélt gazdát. Nemcsak a vezető papírok, hanem a kisebb részvények emelkedése is megtorpant: viszonylag nagy forgalom mellett gyengült a Phylaxia, az econet pedig az előző napi árfolyamán zárt. Az elemzők a jövő héten is alacsony forgalmú, eseménytelen kereskedésre számítanak.
A Mol árfolyama 195 forinttal, 0,66 százalékkal 29.155 forintra csökkent, a papír forgalma 10,3 milliárd forintot tett ki. Az OTP 94 forinttal, 0,86 százalékkal 10.806 forintra gyengült, 13,6 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom részvények ára 3 forinttal, 0,31 százalékkal 980 forintra mérséklődött, forgalmuk 1,6 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 205 forinttal, 0,54 százalékkal 37.995 forintra csökkent, a gyógyszergyár részvényei közel 2,8 milliárd forint értékben forogtak. Az Egis 195 forintos, 0,82 százalékos gyengüléssel, 23.500 forinton zárt, a papírral mintegy 680 millió forint értékben kereskedtek.
