A francia, német osztrák és magyar tagokból álló konzorcium forintra átszámítva 53 milliárdért vállalta a vonal kétszer 7,3 kilométeres alagútjának, a pajzsindító aknának és a Szent Gellért téri állomás szerkezetének megépítését.
A tenderdokumentációt 28 cég vette meg, de végül csak öt pályázat érkezett – tájékoztatta lapunkat Gulyás László, a négyes metró építését felügyelő DBR metró-projektigazgatóság vezetője. A Bamcón kívül a japán Taisei, a ZOSw Metro-4, a BPV-Metro 4, valamint a Metro4 konzorcium pályázott. A projektigazgató elmondta, hogy az értékelésnél az ár 90 százalékos súllyal, a határidők pedig 10 százalékos súllyal szerepeltek az értékelésben. Ezek alapján lett első a Bamco, második pedig a ZOSw. Az utóbbi társaság 216 millió euróért, 150 hét alatt vállalta volna a kivitelezést. (A Bamco ajánlata állítólag ebben is jobb volt, ők 143 hét alatt vállalták.)
Gulyás lapunknak elmondta, hogy a fúrást a Kelenföldi pályaudvarnál kezdik, ahol a végállomás a pályaudvar alatt keresztben fog futni, így a még kialakítandó elővárosi peronról közvetlenül le lehet mozgólépcsőzni a metróállomásra. Úgy alakítják majd ki a kihúzóvágányokat, hogy ha pénz és terv van rá, akkor tovább tudják építeni a vonalat a budaörsi virágpiac felé. Ezzel kapcsolatban Gulyás azt mondta, hogy a Keleti pályaudvartól a Bosnyák térig tartó szakaszon tízszer nagyobb forgalomra számítanak, mint a budaörsi szakaszon.
