Belföld

500 ponton is módosíthatják a költségvetést

A képviselők csütörtökön 16 óráig nyújthattak be módosít javaslatot a kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslatához, a parlament honlapján csütörtökön éjfélig 517 előterjesztés vált elérhetővé. A Jobbik a művi megtermékenyítést támogatná.

Összesen öt, fideszes és kereszténydemokrata politikus 100 millió forintot biztosítana a közérdekű kéményseprő-ipari közszolgáltatók meg nem térülő költségeire. Az előterjesztés alapján ebből az összegből a belügyminiszter döntésére havonta kaphatnának vissza nem térítendő támogatást a kéményseprők a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tájékoztatásának figyelembevételével. Ugyanebben a javaslatban további 180 millió forintot fordítanának az önkormányzatok átmeneti ivóvízellátás biztosításával kapcsolatos kiadásaira.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János egy módosító indítványában 600 millió forint többlettámogatást biztosítana a Szépművészeti Múzeumnak, illetve a hozzá tartozó Magyar Nemzeti Galériának, egy másik előterjesztésében 85 millió forinttal támogatná a Seuso-kincsekkel kapcsolatos kutatásokat.

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára és Hoppál Péter kulturális államtitkár a rendkívüli kormányzati kiadások keretéből 200 millió forintot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rezidens zenekara, a Concerto Budapest támogatására, míg további 200 millió forintot a Robert Capa Központ fejlesztésére javasol felhasználni.

Lezsák Sándor (Fidesz) és Rétvári Bence (KDNP) közös módosító javaslatukban 500 millió forintot adnának a Házat-Hazát Kaláka Mozgalomnak. A kormánypárti politikusok szerint a mozgalom a “piaci áraknál olcsóbb gyerekváró otthonokat” építhetne, illetve újíthatna fel kalákamunkával, ami reményeik szerint új vidéki munkahelyeket hozhatna létre, továbbá hosszabb távon segíthetne megállítani az ország népességfogyását. Javaslatuk szerint ugyanis a mozgalom munkájának kedvezményezettjei a családalapítás és gyermekvállalás előtt álló fiatalok lehetnének, akiknek 20-25 évük lenne visszafizetni új otthonuk megelőlegezett árát.

Gulyás Gergely 108 millió forintról 217 millió forintra emelné a kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzésével, valamint a diktatúra hatalmi működésének feltárásával foglalkozó Nemzeti Emlékezet Bizottság dologi kiadásait.

Font Sándor fideszes képviselő azt kezdeményezte, hogy a nemzeti vagyonkezelő ingatlanberuházásaira szánt keretből 2 milliárd forintot fordítsanak az eddig kétévente megrendezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra. 

Németh Szilárd, Csepel előző polgármestere javaslatában 400 millió forintot fordítana a Csepeli Birkózó Club csarnokának felújítására. Indoklásában úgy fogalmaz, hogy az ingatlanon az utóbbi harminc évben semmilyen felújítást nem végeztek, a városrész korábbi szocialista vezetőinek ugyanis a “legatyásítás” volt a célja.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) kereskedelempolitikai kormánybiztos 150 millió forinttal megnövelné a Budapesti Vasutas Sport Club támogatását, a tömeg- és versenysport, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztése érdekében.

A fideszes Vas Imre egyik módosító javaslatában 243 millió forinttal csökkentené a nem állami felsőoktatási intézmények normatív támogatását, az összeg egy részét, 75 millió forintot pedig a határon túli egyetemeknek és főiskoláknak adná, míg további 68 millió forintot uniós és nemzetközi képzési programokra különítene el.

A kereszténydemokrata Rubovszky György az 1997-ben alakult, 74 civilszervezetet tömörítő Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége támogatását javasolja 13,5 millió forinttal 55 millió forintra emelni.

Egy az MSZP-frakció által jegyzett módosítás 100 milliárd forintot fordítana a családi pótlék növelésére és 58 milliárd forintról 78 milliárd forintra emelné a gyermekétkeztetés támogatását.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke és több frakciótársa is jegyzi azt a jobbikos javaslatot, amely 2 milliárd forinttal támogatná a művi megtermékenyítést. Az ellenzéki politikusok szerint erre azért van szükség, mert Magyarországon olyan mértékben csökkent a népesség az elmúlt években, amely a nemzet “biológiai gerincének megroppanásával fenyeget”.

Az LMP korábban közölte, hogy a köz- és felsőoktatásra fordított összegeket 100 milliárdos nagyságrendben emelnék, de növelnék a családi pótlék mértékét is, a közmunkaprogram “zsákutcája” helyett pedig a képzési támogatásokra koncentrálnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik