Gazdaság

Védjegy az áfacsökkentőknek

A kormányzat olyan védjegyet készíttetett, amely arról tájékoztatja majd a fogyasztókat, hogy melyek azok az áruházláncok, kereskedelmi cégek, illetőleg melyek azok a termékek, amelyeknél érvényesítik az áfa felső kulcsának 5 százalékpontos csökkentését - mondta Mesterházy Attila.

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára azután tájékoztatta az újságírókat, hogy Kiss Péter a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter vezetésével tárcaközi megbeszélést tartott a következő év elejétől érvényes áfacsökkentéssel kapcsolatos teendőkről.

Mesterházy Attila kiemelte, az áfa-csökkentés olyan intézkedés, amelyet minden érintett pozitívan ítélt meg, erről tanúskodott a kereskedelmi áruházláncok képviselőivel, illetve az érintett érdekképviseletekkel a miniszterelnök által aláírt együttműködési megállapodás.

Dióssy Gábor, a gazdasági és közlekedési tárca politikai államtitkára kiemelte, az áfa-csökkentés hatása az, hogy január 1-jétől 4 százalékkal csökken a lakossági villamos energia ára és ennek tudható be az is, hogy az üzemanyagok esetében az áfa-csökkentést már novembertől végrehajtotta a kormányzat, amelynek tapasztalatai kedvezőek.

Kérdésre válaszolva a GKM politikai államtitkára közölte, az orosz-ukrán gázár-vita nem befolyásolja a magyarországi lakossági gázár alakulását. Eldöntött tény, hogy január 1-jén nem lesz lakossági gázáremelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik