Belföld

Tarlós belebrékózott a taxis verekedésbe

Benkő Lászlót védte Tarlós István főpolgármester, aki szerint a taxisok bréko-bréko felkiáltással csődítik társaikat, és nyomatékosítják nézeteiket.

A főpolgármester közleményében emlékeztetett: az utóbbi időben több esetben inzultáltak taxisok utasokat, illetve járókelőket. “Azt hiszem, az mégsem elfogadható állapot, ha egyes taxisok egyszerűsített eljárások keretében fegyelmezik a társadalmat, miközben bréko-bréko felkiáltással további taxisok fenyegető odacsődítésével nyomatékosítják nézeteiket” – írta Tarlós István.

Benkő nem valószínű, hogy verekedett

A főpolgármester szerint nehezen elképzelhető, hogy a 71 éves Benkő László, aki az utóbbi ötven évben nemigen verekedett, komolyan veszélyeztette volna a fiatal, jó kondícióban lévő taxis élet- és vagyonbiztonságát.

“Természetesen ígéretünkhöz híven ősszel a taxisok képviselőivel közösen áttekintjük az új fővárosi taxisrendelet tapasztalatait is”, de “bűncselekményi tényállások szankcionálása nem önkormányzati rendelet kérdése” – írta Tarlós István.

Gyanúsítotti kihallgatás volt

Hétfőn derült ki, hogy az Omega zenekar dobosát, Debreczeni Ferencet és billentyűsét, Benkő Lászlót vasárnap hajnalban Budapesten egy taxis úgy megverte, hogy kórházi ellátásra szorultak.

A lap szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap azt közölte, hogy egy budapesti lakost gyanúsítottként hallgattak ki a súlyos testi sértés miatt indult ügyben.

Ugyancsak a Blikk írt szombaton arról, hogy a BKV volt szóvivőjét, a kerékpározó Szilágyi Károlyt kis híján elgázolta, majd üldözőbe vette, végül megverte egy taxis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik