Foci

A nagyváradi labdarúgást ünneplik

100 éves a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC), amely első alkalommal lett vidéki bajnok a magyar labdarúgás történetében.

Ennek (is) tiszteletére rendeznek gálamérkőzést november 13-án a romániai városban, melynek fővédnöke Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke lesz – tudtuk meg az esemény szervezőinek közleményéből.

A Nagyváradon zajló gálán megküzd egymással az erdélyi és a magyarországi öregfiúk-csapat, valamint a Partium FC és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia válogatottja.

Az 1944-ben sporttörténelmet író, és Magyarországon első vidéki csapatként bajnokságot nyerő NAC-ban olyan nagyságok játszottak anno, mint az Aranycsapat hátvédje, Lóránt Gyula, a legendás Bodola Gyula, sőt, a NAC ellen játszotta első élvonalbeli mérkőzését Puskás Ferenc is. Előttük is tisztelegve hívta életre a Nagy Idők Focija című rendezvényt Tőkés Máté, a Partium FC elnöke.

A gálamérkőzés belépőjegyeiből befolyt összeget a szervezők felajánlják a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak.

A nemes ügynek elismert személyiségeket tudtak megnyerni: Buzánszky Jenőt, aki a magyarországi, és Jenei Imrét, aki az erdélyi öregfiú-csapat edzését vállalta magára, továbbá Szepesi Györgyöt, ifj. Knézy Jenőt, valamint Novotny Zoltánt, akik a helyszínen élőben kommentálják majd a gálamérkőzést. Schmitt Pál a rendezvény fővédnöke, jelenlétével is megtiszteli az eseményt.

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás védője így emlékezik a NAC teljesítményére:

– Még csak 18 éves voltam, amikor a Nagyvárad bajnok lett, így még kezdőnek számítottam. Igaz, Dombóváron már a felnőttek között, az NB III-ban futballoztam, gólkirály is lettem. Figyelemmel kísértem a Trianon miatt elszakadt országrészek visszacsatolását, az érintett csapatokat, főleg a bajnokságba legjobban beilleszkedő nagyváradi és kolozsvári gárdát. Bizonyos fokig meglepetésnek számított a NAC bajnoki címe, de jó érzés volt, hogy aranyérmesek lettek. Több ismerősöm is játszott a csapatban, Mészáros Ferenc például Dorog környékéről származott – így az Aranycsapat tagja.

Szepesi György, a kiváló rádióriporter, az MLSZ volt elnöke is őriz emlékeket a NAC-ról:

– Egy emlékezetes összecsapást emelnék ki: amikor 1942-ben a Vasas ellen Angyalföldön, 8000 néző előtt 1:0-ra kaptak ki. A nézők között voltam én is, igaz, akkoriban még nem mint riporter. Gallowich Tibor és Rónay Ferenc személyében két fanatikus edző csapott össze, előbbi jobb taktikus volt ezen a meccsen. Mindkét csapat nagyszerű összeállításban játszott, a NAC is szenzációs élményt nyújtott, hiába kapott ki – mondta a riporterlegenda.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik