Foci

MLSZ: időben jöjjenek a szurkolók

Pénteken 17 óráig lehet jegyet venni a San Marino elleni találkozóra, amely 19 órakor kezdődik a Puskás Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség kéri a szurkolókat, hogy az Európa-bajnoki selejtező kezdete előtt legalább egy órával jelenjenek meg a stadionnál, hogy zökkenőmentesen be tudjanak jutni a stadionba.

A Telkiben rendezett hétfői sajtóbeszélgetésen elhangzott, 10 órától lehet jegyet venni a helyszínen, 17 óráig.

A San Marino elleni összecsapás napján a Papp László Sportarénában és a SYMA-csarnokban is tartanak rendezvényeket, ezért várhatóan nagy lesz a forgalom a környéken, így az MLSZ azt javasolja a drukkereknek, hogy inkább tömegközlekedési eszközzel, és legalább egy órával a kezdés előtt érkezzenek a találkozóra.

A rendőrség és a biztonsági szolgálat minden bejáratnál kamerákkal rögzíti a beléptetés folyamatát, így az esetlegesen bekövetkező incidensek dokumentálhatóak és visszakereshetőek lesznek.

Az MLSZ egyúttal arra kéri a szurkolókat, hogy olvassák el a jegyek hátoldalán található tájékoztatót, ne hozzanak magukkal tiltott tárgyakat (esernyő, palack), illetve nyitott táskával és kabáttal érkezzenek a kapukhoz, mert ezzel jelentősen gyorsítani tudják a beléptetést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik