Gazdaság

Kártérítési perekre számíthat az állam

Az emisszió-kereskedelmi rendszer késlekedése miatt kártérítési perekkel nézhet szembe az állam – véli Nemes Richárd, a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Kft. szakértője.

A tanácsadó az MTI-nek elmondta: a szén-dioxid kereskedelemben részt vevő cégek jelentős anyagi veszteségeket szenvedhetnek el, amennyiben az év végéig nem kapják meg a már hónapok óta járó kibocsátási kvótájukat. A kibocsátás-biznisz megkezdéséhez a kormánynak ki kell hirdetnie a kvótamennyiségeket tételesen felsoroló nemzeti kiosztási listát, és be kell indítania a tranzakciókat nyomon követő forgalmi jegyzéket.

A Vertis becslése szerint 500 ezer tonna szén-dioxid kvótára született eddig határidős üzlet Magyarországon, igaz nem mindegyik december vége előtti határidőre.

Nemes Richárd a késlekedésből fakadó hátrányok között említette a kiszámíthatatlan gazdasági környezetet. A kvótaköltségek jelentős költségtényezővé váltak, amelynek tervezése, a kapcsolódó kockázatok kezelése a rendszer bizonytalansága miatt ellehetetlenült. A három évre meghirdetett rendszerből lassan már egy év telik el anélkül, hogy a cégek tudomást szerezhettek volna arról, hogy mennyi kvótával is gazdálkodhatnak – jelezte a tanácsadó.

A kiosztásra váró kvótavagyon a jelenlegi szén-dioxid-árfolyamon számolva mintegy 500 milliárd forintot ér. Elemzők szerint a január óta 5 euróról a mostani 23-24 euróra emelkedett kvótaárfolyamok jövő januárra akár 10 euró körüli árszintre is visszaeshetnek.

A tanácsadó kitért arra, hogy azért tartja valószínűtlennek a magyar rendszer kihirdetését, mert tudomása szerint a rendszer beindításához szükséges jogszabály-módosítást az IM leghamarabb december előtt tudja csak végrehajtani.

A kvóták döntő többségét a 20 megawattnál nagyobb kapacitású tüzelőberendezések, illetve olajfinomítók, a kokszolók, a vaskohászat és acéltermelés, a cement-, az üveg-, az építőanyag-gyártás és a papíripar kapják. A rendszerben uniós szinten mintegy 12 ezer cég vesz részt.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik