Ha én még egyszer 80 lehetnék – szokta volt mondogatni dédapám élete utolsó éveiben. A 88 évet megért csillárkészítő mester az emlegetett dátumig valóban olyan fickós volt, hogy – miután műhelyét természetesen államosítottak – az ötvenes években, hetven esztendősen, visszaállt a munkába, és még egy évtizedet lehúzott segédként a csillárgyárban. Tíz évi munka pedig a fiatal szocializmus korában elég volt a nyugdíjhoz, így élete utolsó, már tényleg betegséges időszakában legalább valami kis juttatást kapott.
Dédapa példáját ma mások is követhetnék – sugalmazzák a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértői. Jelentésük rámutat: ahogy egyre tovább élünk (az OECD-országokban a mai átlagos 77 éves várható élettartam 2050-re 83 év fölé emelkedik), bizony egyre tovább kell dolgoznunk is. Ugyanakkor nehéz elképzelni, ma milyen esélyekkel indulna a hetvenéves dédapa bármilyen állásért.
A magyar munkaerőpiacon már a negyvenes, ötvenes korosztály is szenved a diszkriminációtól. A szervezet jelentése a nemzetközi helyzetet is félelmetesnek tartja: az OECD-országok átlagában a 25-49 éves korosztály 75 százaléka dolgozik, viszont az 50-64 éveseknek kevesebb mint 40 százaléka. Mit szóljanak akkor a magyar ötvenesek, akiknél a fiatalabb rétegekben ötből négy ember foglalkoztatott, az ötven felettiek közül viszont csak minden második. (Az élenjáró skandináv országokban ez utóbbi korcsoportban tíz főből hét aktív.) A sor legvégén kullogunk a tekintetben is, hogy ténylegesen mikor teszik le a kalapácsot vagy a számítógépes egeret a dolgozók: az OECD-országok közül leghamarabb a magyarok vonulnak nyugdíjba, 59 éves koruk táján.
A következmények riasztóak. Míg ma átlagosan három aktív tart el egy idősebbet, 2050-re ugyanennek a három főnek két nyugdíjat kell kinyögnie. Nem szorul magyarázatra, hogy ez mekkora elvonást jelent majd gyerekeink, unokáink fizetési papírján, ráadásul a csemetékre egy lelassult gazdasági környezet vár. Ha a jelenlegi munkáltatói attitűdök maradnak fent az idősebb generációkkal szemben, akkor 2000 és 2030 között az OECD-térségben az egy főre jutó GDP átlagos növekedési üteme 1,7 százalékra csökken, szemben a megelőző három évtizedben tapasztalt 2,4 százalékkal.
Az OECD szakértői ezért egyszerre három fronton sürgetnek szemléletváltást. E szerint a kormányzati gazdaságpolitikának olyan nyugdíjrendszert kell kiötölnie, ami ösztönzi az idősek munkavállalását; a munkáltatóknak meg kell szüntetniük az idősebb dolgozók hátrányos megkülönböztetését; a szóban forgó korosztályoknak pedig továbbképzéssel kell megőrizniük versenyképességüket a munkaerőpiacon. Dolgos öregségre számíthatunk tehát, akárcsak dédapa a csillárgyárban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
