Csütörtökön jobbára erősen felhős lesz az ég. Délelőtt keleten fátyolfelhős, napos idő lesz, majd ott is megvastagszik a felhőzet. Késő délutántól nyugat felől újra csökken a felhőzet. Délelőtt főleg a Dunántúlon, délután a középső országrészben is lehet helyenként kisebb eső, zápor. A keleti megyékben csak estétől valószínű csapadék. A hőmérséklet délután 14, 19, késő este 8, 13 fok között valószínű – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Pénteken nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható. Szórványosan valószínű kisebb eső, zápor. Az északi, északnyugati szél elsősorban a Dunántúlon helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában 5 és 10 fok között várható, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.
Szombaton változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Helyenként eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél mérsékelt marad. Reggel, délelőtt foltokban ködre kell számítani. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában 7 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.
Vasárnap nagyrészt gyengén felhős, napos idő várható, de kisebb körzetekben tartósabban is felhős lehet az ég. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában 6 és 11 fok között várható, de néhol ennél hidegebb is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.
