Belföld

Elfogadták az MSZP pártigazgatójának lemondását

Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese megerősítette az Index információját Velez Árpád lemondásáról, és közölte, hogy Tóbiás József pártelnök elfogadta azt.

Az Index vasárnap este közölte, hogy lemondott a szocialisták pártigazgatója, aki a korábbi pártelnök, Mesterházy Attila legközvetlenebb baráti köréhez tartozott. A hírportál forrásai szerint Velez lemondása egy újabb állomása lehet az utóbbi időben egyre keményebb szembenállásba forduló belső konfliktusnak, ami a korábbi pártelnök támogatói és az utóbbi hónapokban megerősödött öregek között zajlik.

Gőgös Zoltán az MTI-vel tudatta, hogy a pártigazgató szombaton levélben tájékoztatta lemondásáról Tóbiás Józsefet, a párt elnökét, aki elfogadta Velez Árpád döntését. Velez Árpád 2012 márciusa óta töltötte be a pártigazgatói posztot.

Az Egyenlítő-botrány hőse

Velez Árpád neve az Egyenlítő blog megszűnése idején is előkerült. Mint írtuk, tavasz óta botrányok sújtják az MSZP-közeli, közel ötvenezres rajongói táborral bíró, Goldenblog-díjas Egyenlítőt. A vita az alapító, Németh Gábor, valamint a Magyar Szocialista Párt pártigazgatója, Velez Árpád között robbant ki.

Németh állítása szerint a tavaszi országgyűlési választási kampányban Velez „egy kiabálásba elmenő beszélgetésen arra presszionált, hogy a blogomon kíméljek néhány budapesti fideszes politikust, elsősorban Rogán Antalt, valamint Habony Árpádot és Tarlós Istvánt… de én ellenálltam a politikai nyomásnak”.

Botrányvidóval fenyegetett

Németh az ellenállással párhuzamosan eladásra kínálta az MSZP-nek az Egyenlítőt: harminckétmillió forintot kért Velez Árpádtól. Az ajánlatot, úgy tudjuk, zsarolásként értékelte Velez.

Némethet ezután Velez-párti szerzőtársai kizárták a blog szerkesztői közül, mire a sértett közleményben tudatta: perre készül. Ráadásul, alighanem nyomásgyakorlásként, lapunknak azt nyilatkozta, hogy korábban számos „bulivideót” készített MSZP-s vezetők számára. Egyebek mellett azokat is, melyeken látszik, „ahogy a Mesterházy Attila viselkedik a Kalóztanyán meg a Szeparéban, és ahogy a Velez Árpádék azzal szórakoznak, hogy összetörnek autókat”.

Olvasói sztorik