Belföld

Szoci blogger cigányozta Orbánt

Na de ki? Hogyan kerül delfin az MSZP-be? Mesterházy szűzlány? Ütik-vágják egymást az egyenlítősök.

„Felvilágosult nemzet vagyunk, hisz továbbra is cigány miniszterelnökünk van. Jó éjt Magyarország!” Az MSZP-közeli, egyesek szerint konkrétan MSZP-s Egyenlítő blog Facebook-oldalára került fel ez a mondat az áprilisi országgyűlési választások éjszakáján. Az amúgy 239 like-ot arató (balos felületen puszi a rasszista dumára; ez is milyen?) bejegyzés szerzője a blog alapítója, akkori vezetője, Németh Gábor.

Forrás: egyenlitoblog.hu

Ahogy múlt pénteki cikkünkben írtuk, az egykor a Magyar Szocialista Párt ifjúsági szervezeteként működő Societas alelnöki posztját betöltő Németh és néhány társa 2009 végén hozta létre az Egyenlítőt. „Kiegyenlíteni a jobboldali médiafölényt” – e céllal jött létre az átlagosan napi egy írást közlő médium, mely két éve Goldenblog-díjat nyert, s több tízezres rajongói tábort gereblyézett össze, köszönhetően egyebek mellett annak, hogy itt robbant Lázár János lézerblokkolós ügye.

Németh ma már nem egyenlítős, kizárták.

Úgy hiszi, azzal húzta ki a gyufát, hogy összeveszett Velez Árpád pártigazgatóval – nem is akárkin, hanem Rogán Antalon! Állítása szerint az országgyűlési kampányban berendelte őt Velez, és Molnár Zsolt budapesti MSZP-elnök jelenlétében „egy kiabálásba elmenő beszélgetésen arra presszionált, hogy a blogomon kíméljek néhány budapesti fideszes politikust, elsősorban Rogán Antalt, valamint Habony Árpádot és Tarlós Istvánt”. (Ismeretes, a lagymatag kampányért utóbb házon belül kemény támadások érték a pártvezetést, személy szerint Molnár Zsoltot is.)

A buli színe

„De én ellenálltam a politikai nyomásnak” – büszkélkedik ma Németh. Aki az ellenállással párhuzamosan eladásra kínálta az MSZP-nek az Egyenlítőt: harminckétmillió forintot kért Velez Árpádtól. Az ajánlatot, úgy tudjuk, zsarolásként értékelte Velez.

A harcias Némethet hamarosan jelentős csapás érte: szerzőtársai kizárták a blog szerkesztői közül, értsd, egyszer csak nem működött a jelszava. Erről a sértett a múlt héten még csak annyit közölt velünk, hogy „az MSZP egyik befolyásos politikusa tiltatta ki” őt, ám most megnevezte a megrendelőt. „Velez Árpád utasítására történt mindez. Ráadásul azt üzenték, hogy az ügyvédjükkel egyeztethetek a saját blogomról. Vicc! Ahelyett, hogy barátilag tárgyaltak volna velem az árról. Ezzel a lépéssel eljátszották a köztünk sok év alatt felépült bizalmi viszonyt” – dramatizálja a történteket Németh, aki amúgy már a blog indításakor megvált az MSZP-tagságától.

Hogy mit takar az a „sok év alatt felépült bizalmi viszony”?

„Folyamatosan benne voltam ebben az egészben. Barátaim vannak ott, bulivideók elkészítésével is megbíztak.”

Bulivideók?

„Igen. Ahogy a Mesterházy Attila viselkedik a Kalóztanyán meg a Szeparéban, és ahogy a Velez Árpádék azzal szórakoznak, hogy összetörnek autókat. Az abszolút magánprogramokon van egy ilyen bizalmi jellegű keveredés újságírókkal, ami után azt várnám, hogy vitás helyzetben nem az ügyvédjüket küldik, hanem barátilag személyesen megkeresnek.”

Arra az esetre, ha nem dekódolnánk, hogy ez egy amolyan „ha én egyszer kinyitom a számat” típusú mondat, Németh megjegyzi: „Direkt nem használok jelzőket, csak ugye annyit mondok: ahogy viselkedik Mesterházy. Lehet, hogy szűzlányként, lehet, hogy nem… De azt viszont kijelenthetem, hogy a Harangozó Tamás azzal üldözött, hogy én vágjam meg a nyaralásáról a delfines videót. Vagyis privátilag voltak emberek, akiknek barátilag segítettem, aztán most meg ellopják a blogomat.”

Velez Árpád
Fotó: MTI

Fogascet

Szuszakoljunk ide egy lábjegyzetet. A Kalóztanya és a Szeparé egy-egy fővárosi vendéglátóipari egység. Az autótörés egy bizonyos formája legális szórakozás, legyen akár roncsderbi, akár kalapácsos vastelepi szélvédőbeverés. Mesterházy ugye az MSZP minap lemondott elnöke, 2010-es és 2014-es miniszterelnök-jelöltje, Harangozó Tamás meg a párt országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes, a delfin pedig emlősállat, a Wikipédia szerint társas lény, szívesen játszik az emberrel is, ezért a legkedveltebb földlakók közé tartozik.

De szakadjunk el fogascetektől, mérsékelt vizekről, vissza inkább a szocikhoz.

Nyilván nem haladt az egyenlítős áralku, ugyanis Németh a múlt héten közleményben tudatta: „Az alapítóként engem illető jogokért pert indítok, és ezúton szólítom fel az MSZP-s jogsértőt, hogy azonnali hatállyal fejezze be arcképem, videóim és cikkeim használatát. Ez ugyanis már nem az én blogom, hanem az MSZP lopott háziblogja, amit vissza fogok szerezni a sajtószabadságról papoló, de azt két lábbal tipró képviselőktől.”

A visszaszerzés módja per, melyhez jogi képviselőnek a TASZ-t kívánja megnyerni Németh. (Pontosabban: múlt pénteken azt állította, most hétfőre taszos tenyérbe csap, most viszont arról tájékoztatott, hogy jövő hétre vár választ a felkérésre.)

Persze, ha Velezék mégis áldoznak a jelenleg takaréklángon égő (heti egy-két poszt), hitelességében megtépázott blogra, elmarad a per. Németh rugalmas. „A harminckétmillió csak irányár. Olyan, mint amikor az ember árulja a házát vagy az autóját. Onnantól alkudozunk.”

Velez netes keze

Hozzunk be még egy szereplőt. Németh szerint egyenlítős újságíró kollégája, Csanádi Dávid vonta meg szerkesztői jogosultságát; vagyis Csanádi lenne Velez netes keze. Előző cikkünkben Csanádi így nyilatkozott: „Az MSZP felől valóban volt nyomás, hogy Németh távozzon a blogtól, ráadásul a közösségre, az Egyenlítőre veszélyes módon viselkedett, így együtt döntöttünk kizárásáról.” (Erről a „veszélyes viselkedésről” ígért dokumentum a mai írásunk trambulinjaként használt facebookos orbáncigányozás.).

Kerestük Velezt

A pártigazgató írásban ennyit közölt Egyenlítő-ügyben:

“Az MSZP visszautasítja azokat a vádakat, amelyeket ellene az Egyenlítő TV kapcsán Németh Gábor megfogalmazott. A blogot – bár értékeiben kétségkívül baloldali – nem az MSZP működteti, így a Németh Gábor által megfogalmazott állítások sem lehetnek valósak. Az MSZP álláspontját kész polgári peres eljárásban is megvédeni, amennyiben Németh Gábor állításának megfelelően bírósághoz fordul az ügyben.”

Németh friss reakciója: „Szemen szedett hazugság, hogy az Egyenlítő közössége zárt ki. Velem egy időben további három, az én környezetemhez tartozó blogger hozzáférését is megvonta Csanádi. Vagyis a szerzők többségét zárta ki a kisebbség, nagyjából két fő.”

Jó éjt

A cigányozásról is érdeklődtünk Némethnél.

„Nem én írtam azt a szöveget, csak valaki az én nevem alatt rakta ki. Hogy konkrétan kicsoda, nem tudom, de azt igen, hogy Csanádi Dávid a maga hátterével régóta szerette volna megszerezni a blogot. Az ok, ahogy említettem is: nagyon nem tetszett az MSZP-nek, hogy foglalkozunk bizonyos fideszes képviselőkkel, akik valamiért védettséget élveznek.”

Ezek szerint nem részegen bepötyögött idiótaságról van szó, hanem morális merényletről. Sőt, Németh nem zsarol, hanem a szakma szabályaihoz hűen feltárja a feltárandót.

Kérdezzük is tőle, mi lesz, ha sikerül visszaperelnie az Egyenlítőt. Üzemelteti tovább, s beül blogolni?

„Valószínűleg nem. Biztos vagyok benne, hogy találok vevőt, még ha alacsonyabb áron is. Merthogy ez egy nagyon jól felépített brand, hat év munkám van benne.”

Na akkor mi lesz a rogános, habonyos ügyekkel? Pláne, ha Velez végül csak beadja a derekát, és megvásárolja az Egyenlítőt. Másutt blogol majd Németh? „Nem, akkor abbahagyom az újságírást. Elegem lett belőle. Engem újságcikkek miatt háromszor rabosítottak, tizenöt eljárás zajlik ellenem. Meg hát ebben az országban nem is nagyon létezik szakmai etika. Őszintén szólva.”

Úgy.

Már csak azt nem tudjuk, ki cigányozta le Orbánt. Bár végül is tök mindegy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik