Nem értek egyet a Galló Béla írásában megfogalmazottakkal (Talán kibírja – Figyelő, 2005/43. szám), akinek a publicisztikája által sugallt EU-kritika és antikapitalista teória meghökkentő egy olyan kérdésben, amelyben a közgazdász-társadalom többsége egyetért.
Nem arról van szó, hogy a hazánkban tevékenykedő közgazdászok legnagyobb része a neoliberális gazdasági rendszert tartja ideálisnak, csupán a mainstream tézisei mellett foglalnak állást. Ez a fő áramlat pedig elfogadja a költségvetés egyenlegének passzívumát, ha a kormányzati gazdaságpolitika érdemben befolyásolja a reálszféra teljesítményét. Csakhogy Magyarországon a gazdaságpolitika fogyasztásorientált, s az ez által generált keresleti impulzusok hatása rövid távon semmivé válik. Egy hatékony, szűk apparátussal működő, valóban beruházás-orientált gazdaságpolitika esetén a GDP-arányos növekedés 6 százalék körül alakulna, és a költségvetési deficit lenne 4 százalékos szinten. Tehát pont fordítva, mint jelenleg. Azaz a költségvetési hiány elfogadható egy növekedésközpontú gazdaságirányításban, de az uniós tagság alapvetően megváltoztatja a helyzetet. A maastrichti kritériumok nem csupán a növekedés primátusát helyezik előtérbe, hanem a stabil, fenntartható növekedést támogatják az egyensúlyi makrogazdasági pálya irányába.
Egyetértek azzal, hogy az európai multik számos előnyt nyernek hazánk eurócsatlakozásával, hiszen megszűnik például a beruházások során felmerülő árfolyamkockázat, és biztonságosabb, konszolidáltabb gazdasági környezet jöhet létre. Ez azonban nemcsak a külföldi, hanem a belföldi gazdasági szereplők számára is előnyös. Előnyt élveznek persze a környező, nyugati tagállamok is, amelyek gazdasága a lokomotív-elmélet alapján ugyancsak növekedni fog. Ezen elmélet szerint a nyitott, egységes európai gazdasági térben a multiplikátor hatás külföldre szivárog, mivel a gazdasági növekedés során megtermelt jövedelmek egyre nagyobb keresletet támasztanak az import javak iránt, vagyis a jövedelmek multiplikálódása a hazai gazdaságból átszivárog a határon kívülre. Ezt a negatívumot vállaltuk azonban a pályázati pénzek megszerzéséért, a politikai, gazdasági konszolidációért, a jövőben beáramló működő tőkéért, és egy sor más vívmányért.
Hasonlóan elfogadom azt is, hogy a kapitalizmus logikája nem feltétlenül demokratikus, de egy más megközelítésben éppen ennek kivédéséhez vezet az euró bevezetése. A mai globalizációs trendek következtében a gazdaság szférája maga alá gyűrheti a társadalmi folyamatokat, aminek az a veszélye, hogy a gazdasági döntések során felmerülő szociális, etikai, ökológiai tényezőket nem veszik figyelembe. Ennek kivédése érdekében kell tehát egy szabályozott, szigorú jogi keretek mentén működő, fenntartható gazdaságot létrehozni, amelyet az Európai Unió és az eurózóna garantál hosszú távon.
JÁSZ LAJOS közgazdász és jogász hallgató,PTE
