Gazdaság

Októberben nem volt infláció

2005 októberben a fogyasztói árak az előző hónaphoz viszonyítva összességükben nem változtak, 2004 októberhez viszonyítva pedig 3,2 százalékkal növekedtek. Idén, az első tíz hónapban, átlagosan 3,6 százalékos volt az infláció.

Egy hónap alatt – 2005 szeptemberhez viszonyítva – az élelmiszerek árai 0,1 százalékkal növekedtek. A legnagyobb mértékben – 3,4 százalék – a ruházkodási termékek árai emelkedtek. A háztartási energia, a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások körében szintén áremelkedés volt megfigyelhető. A tartós fogyasztási és az egyéb cikkek, üzemanyagok körében árcsökkenés következett be. Ez utóbbin belül a járműüzemanyag-árak 4,5 százalékkal csökkentek – közölte pénteken a KSH.


12 hónap alatt, 2004. októberhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 2,3 százalékkal emelkedtek. A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult, 5,8 százalékkal, ezen belül az elektromos energia 6,9 százalékkal növekedett.


2005 októberben a szezonálisan kiigazított alapdrágulás, a maginfláció az előző hónaphoz képest 0,1 százalék, 2004 októberhez viszonyítva pedig 1,4 százalék volt.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik