Belföld

Kolompár: a cigányság akár utcára is vonulna

Az OCÖ elnöke szerint az uniós elnökség alatt ki kell követelniük az élethelyzetüket javító kormányzati program beteljesülését.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a roma érdekképviselet budapesti évzáró ünnepi közgyűlésén az elmúlt húsz év roma politikai tevékenységét értékelve úgy fogalmazott: a választott vagy kijelölt vezetők, politikusok pártérdekeket képviseltek a cigányság helyett, vagy saját érdekeiket tartották szem előtt. “Ezért ölhették, vadászhatták a védtelen romákat, ezért válhattak rabszolgává, kitaszítottá és földönfutóvá saját hazájukban, mert Magyarország a cigányok hazája is, még ha ezt a szélsőségesek és támogatóik kétségbe is vonnák” – jelentette ki.

Az OCÖ elnöke szerint a szélsőséges eszmék visszaszorultak, egyre kisebb a mozgásterük az utcán, a parlamentben, de arra kérte a kormányt: ne engedjen a Jobbik kirekesztő programjainak, ne támogasson ilyen javaslatokat, mert vidéken már úrrá lett a félelem.

“Ne legyen könnyel teli a szemünk, most erős ökölre van szükség, hogy kiköveteljük a cigányság élethelyzetét javító programok beteljesülését, és akár hetente, vagy naponta is utcára vonulunk” – mondta Kolompár Orbán, hangsúlyozva, hogy nem kenyeret, hanem munkát kérnek, mert a nélkül nincs a cigányságnak emberi tartása, egzisztenciája, biztonsága és jövője.

A roma vezető bejelentette, hogy még karácsony előtt 368 kérdésből álló csomagot adnak át a kormánynak: arra várnak választ a miniszterelnöktől, milyen programokkal kívánja segíteni a kormányzat a cigányságot. A kérdések száma kapcsán megjegyezte, minden egyes honatya kap egy kérdést, amelyre a cigányság 80 ezres közössége várja a választ.

A január 9-ei országos kisebbségi választásokra utalva az OCÖ elnöke úgy fogalmazott: abban bízik, hogy “nem egy centralizált hatalom védőbástyájaként” felálló testületet alakul majd, mert akkor az OCÖ elveszíti függetlenségét. Megjegyezte, azzal, hogy az Országos Választási Bizottság 25-re csökkentette az OCÖ 53 fős jelölti listáját, “az első pofont kapta meg a cigányság a demokráciában és a jogállamban”. Ennek ellenére bíznak abban, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyt ad fellebbezésüknek – tette hozzá.

Az évzáró ünnepségen az 53 tagú OCÖ valamennyi tagja oklevelet kapott, amelyen a testület elnöke megköszönte képviselőtársainak az elmúlt négy évben végzett munkát. Január 9-én az októberben mandátumot nyert kisebbségi képviselők választják meg az OCÖ új képviselő-testületét és a területi önkormányzatok tagjait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik