Március 29-én ült össze először a 4 új taggal 13 főre kibővített Monetáris Tanács Magyarországon. Azóta 6 alkalommal, összesen 200 bázisponttal, 8,25 százalékról 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. A kamatpolitika átláthatóságának jegyében publikált jegyzőkönyvek alapján képet kaphatunk a döntések szavazati arányáról, illetve a kamatváltoztatás céljából megvitatott álláspontokról és az azokat alátámasztó érvekről. A konkrét szavazatok ugyan anonimitást élveznek, de az egyes kamatváltoztatáshoz leadott voksok jól mutatják az erőviszonyokat.
Nem hozott váltást a bővítés
A március vége óta nyilvánosságra hozott 5 ilyen szavazati arány alapján látszik, hogy az egyes üléseken többségbe került és elfogadott kamatváltoztatás mögött általában a szavazatok túlnyomó többsége állt, de legalábbis minden esetben minimum négy szavazattal nagyobb volt a különbség a „nyerő” és a kisebbségbe kerülő tábor között. Ilyen értelemben tehát semmilyen monetáris politikai változást nem hozott a kibővítés, hiszen ha a 4 új tag szavazatát a többségi álláspontból levonjuk – bár szorosabb küzdelem alakult volna ki, de – az sem változtatta volna meg a döntések kimenetét, és ugyanazokhoz a tényleges döntésekhez jutottunk volna. (Persze ez csak a szavazatok matematikájából adódó eredmény, és nem veszi figyelembe az új tagok esetleges tanácson belüli véleményformáló erejét.)
A kormány egyik meggondolása a kibővítésre ugyanakkor az államadósság után fizetendő kamatkiadások lefaragása volt. A tanács létszámának emelésével ugyanis nyomást kívánt gyakorolni a nominálisan magasan tartott kamatszint csökkentésére, amiből arra is következtetni lehet, hogy az új tagok többnyire laza monetáris politikát képviselnek.
Csökkenti az adósságot
Nem árt azonban végiggondolni, hogy a költségvetés folyó hiányát terhelő kamatfizetési kötelezettség a lejáró államadósság és a piaci kamatláb szorzatából adódik. A jelenlegi kamatcsökkentési ciklus eleje, 2004 márciusa óta az alapkamat 6,25 százalékpontos (625 bázispontos) csökkenése mellett, az államadósság átlagos lejárati szerkezetéhez legközelebbi 3 éves futamidejű államkötvények referenciahozama 4,55 százalékponttal került lejjebb. A hatalmas hozamcsökkenésnek rövid távon elenyésző hatása volt a kormány adósságszolgálatára, mely az idei költségvetési tervszámok alapján csak 2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. Igaz, az államadósság magas szintje miatt ez is mintegy 17 milliárd forint megtakarítást jelentett.
A jegybank kamatcsökkentési sorozata tehát semmi esetre sem az államadósság kamatterhének mérséklésére irányult, hanem a csökkenő inflációs környezet és a kedvezőbbé váló országkockázati megítélés mellett vált lehetővé. Az alacsony kamatszintnek és a lassan megvalósuló árstabilitásnak pedig nem elhanyagolható jótékony hatása van a gazdaság kiszámíthatóságára és tervezhetőségére, ami a beruházási kedvet is ösztönözheti, illetve előbb-utóbb a forint iránti hitelkereslet növekedésében is kifejezésre juthat.
Esélyek és kockázatok
A fiskális és monetáris politikának ezután is együtt kell működnie a potenciálishoz közeli gazdasági növekedés elérése és a forint árfolyamának stabilan tartása érdekében. Mivel a költségvetési politika továbbra is expanzívnak tekinthető, óvatos monetáris politika kell, hogy kiegészítse azt. Annak ellenére, hogy 3 év után idén először elképzelhető, hogy teljesüljön – a konvergenciaprogramban kitűzött – a GDP 3,6 százalékában meghatározott eredményszemléletű hiánycél, a kimutatott költségvetési deficit számottevően kisebb lehet a ténylegesnél. A fiskális politikára nézve ugyanis rizikófaktort jelent a következő években az autópálya-építések PPP-projektben történő megvalósítása, mely a finanszírozás időbeni eltolása miatt a következő évek adóbevételeit terheli. Hasonlóan, a magán-nyugdíjpénztári befizetések számviteli értelemben átmeneti költségvetésen kívül helyezése, a következő évtől meghirdetett adócsökkentések hiányzó költségvetési fedezete, illetve a hatékonytalanul működő társadalmi ellátó rendszerek elodázott reformja a fiskális politika rövidlátására utal, és a követező években a költségvetést igen kedvezőtlen helyzetbe hozhatja.
Közben a monetáris politika – a kormánnyal egyetértésben – már kitűzte a 2007-től érvénybe lépő 3 százalékos árstabilitási kritériumot. Ennek elérésére a jelenlegi erős dezinflációs trendben nagy esély van, ezt a 2 százalék alatti rekord alacsony maginfláció, és a jövőre az áfacsökkentés hatására szintén 2 százalék alattira várható éves átlagos drágulás is elősegít. A kamatcsökkentésekkel azonban nem lenne jó előresietni. Az augusztus 22-i kamatdöntésen meghozott, vártnál nagyobb mértékű, 50 bázispontos lazítás a piaci szereplőket meglepte, és azonnali, 1 százalékos forintgyengülést okozott. A piac azóta már kiheverte ezt, és nagyrészt a kamatkülönbözeti ügyletek forintkeresleti hatása ismét 243-as eurónkénti szint közelébe erősítette az árfolyamot.
Ha azonban az elkövetkező évben a jelenleg igen kedvező, feltörekvő piaci kockázatvállalási hajlandóság – az ismét intenzívebbé váló FED kamatemelési ciklus árazásával és emelkedő nemzetközi hozamkörnyezettel párhuzamosan – leromlik, és a forint védelmét egy dinamikusabb hazai kamatvágási ütem is csökkenti, nem zárható ki egy nagyobb forintgyengülés sem. Ráadásul a befektetői hangulatot a közelgő választások is negatívan befolyásolhatják. Egy nagyobb, 10 százalék körüli forintgyengülés (270-es euró/forint árfolyamig) a lakossági devizahitelek törlesztőrészleteit is jelentősen megemelné, amely mellett egyes háztartások adósságcsapdába kerülhetnek, és a forint jelenlegi erős szintjében nagy szerepet játszó devizahitel-forintkereslete is csökkenhet.
Úgy tűnik tehát, hogy a policy-mixben továbbra is a fiskális politika a lemaradó, az összehangolatlan gazdaságpolitika azonban – mint ahogy azt 2003-ban már megtapasztalhattuk – komoly elhajlást tud okozni a konvergenciapályán, és az eurózónához történő csatlakozásunk jelenleg 2010-es hivatalos dátumát is veszélyeztetheti.
