Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet negyedik negyedéves jelentésének adatai szerint az integrált szövetkezetek összesített mérlegfőösszege az egy évvel korábbi 157,3 milliárdról 203,2 milliárd forintra emelkedett, ami 29,2 százalékos növekedésnek felel meg. Ezzel párhuzamosan a saját tőke 11,3 milliárdról 15 milliárd forintra nőtt, az adózás utáni eredmény pedig az 1995-ben elkönyvelt 1,7 milliárddal szemben 2,9 milliárd forint volt. A tőkeerő növekedése elsősorban annak tudható be, hogy a szövetkezetek zöme tavaly teljesítette az általános tartalék feltöltésére vonatkozó kötelezettségét. A növekedés a szövetkezeteket nagyságrendtől függetlenül érintette. Ennek hatására a 200 millió forintnál alacsonyabb mérlegfőösszegű szövetkezetek száma 12-ről 6-ra, a 200 és 500 millió forint közöttieké 103-ról 76-ra csökkent, míg az 500 millió forintnál nagyobb főösszegű szövetkezetek száma 117-ről 152-re nőtt. Így tavaly az összesített mérlegfőösszegnek már 57,3 százalékát az egymilliárd forint feletti szövetkezetek adták. A szövetkezeti integráció 231 tagjával és csúcsbankjával, a nemrég német tulajdonba került Takarékbankkal együtt (Figyelő, 1997/15. szám) az ötödik legnagyobb pénzügyi csoport az országban, piaci részesedése öt százalék körül van. A szövetkezetek közel 155 ezer elszámolási és 229 ezer átutalási számlát vezetnek; a betétállomány (ügyfelekkel szembeni kötelezettségek) 132,6 milliárd, a hitelállomány (ügyfelekkel szembeni követelések) pedig 51,4 milliárd forint volt 1996-ban.
- 13:56 Brnóban fogták el a férfit, aki őrjöngve rontott a rendőrökre egy késsel Angyalföldön – videó
- 13:49 Sokan ízléstelennek tartják az Apple új reklámját
- 13:40 Tagadja a kormány, hogy köze van a szélsőséges iszlamista volt iráni elnök meghívásához
- 13:24 Elismerték a minisztériumtól: egyre több magyar vesz rosszabb minőségű élelmiszert
- 13:23 Videón a balul elsült landolás az isztambuli reptéren
- 13:20 Itt vannak a töriérettségi nem hivatalos megoldásai
- 13:15 Öregembernek maszkírozva szólt vissza online zaklatóinak Kate Beckinsale, egyben Anna Nicole Smith 1994-es esküvőjét is megidézte
- 13:12 Újabb brutális támadás Németországban: hátulról fejbe vágtak egy politikusnőt
- 13:03 Újabb fordulat az oktatási népszavazás ügyében
- 13:03 Az újpesti drukkerek nem mennek a Fradi elleni derbire, mert nem érdekli őket a cirkusz
- 12:58 Rohamos ütemben pusztul a nádas a Balatonnál
- 12:55 Szívproblémát okozhat, ha gyakran mérges
- 12:50 Nyolc hónap után kiengedték a letartóztatásból a volt győri rendőrkapitányt
- 12:33 A Dortmund távozó legendája vezette az ünneplést a BL-döntőbe jutás után
- 12:32 Budapestről küldhet hadüzenetet a kínai elnök a német autógyártóknak
- 11:30 Figyelmeztető lövés: az oroszok nyugati vagyont foglaltak le
- 07:01 Harry herceg megérkezett Londonba, III. Károly túl elfoglalt, hogy találkozzon vele
- 12:02 Nagyot drágulhat a lakásfenntartás és a közös költség
- 09:12 Nem akadt kihívója Rogán Antal testvérének Szakonyfaluban
- 10:09 Ferihegyen is felbolydul az élet a kínai elnök látogatása miatt
- 06:41 Kilépett a Momentumból Ilyés Márton, a párt korábbi elnökségi tagja
- 10:05 Orbitális nagyot hazudott a rendőröknek egy apa, hogy hazaköltözzön a lánya
- 11:29 Medián: 2022-ben a Tisza támogatóinak több mint fele az ellenzéki összefogásra szavazott
- 09:07 Hszi Csin-ping a magyar-kínai barátságról írt dolgozatot a Magyar Nemzetbe
- 10:56 Kúria: jogellenesen építkezett Tordai Bence
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!