Az Európai Összehasonlító Program legutóbbi felmérése szerint a kilencvenes évek elején a forint árfolyama belső vásárlóerejéhez képest meglehetősen alulértékelt volt.
Még ma is sokan figyelik irigykedve az osztrák turistákat, akik láthatóan nem sokallják nálunk a “méregdrága” sör, a tölcsér fagylalt, az éttermi ebéd vagy éppen az egészségügyi és az oktatási szolgáltatások árát. Eközben a sógorokhoz látogató hazánkfia csak ritkán engedheti meg magának ugyanezt a “luxust”, jobbára a schillingárak magas forintmegfelelője okán. Erre az első ránézésre bosszantó különbségre a vásárlóerő-paritás (PPP) ad magyarázatot (lásd külön írásunkat).
Az Európai Összehasonlító Program (ECP) 3-5 évenként rangsorol, minősít bizonyos országokat a bruttó hazai termék (GDP) és az olyan kapcsolódó “katalizátor” mutatók, mint például a vásárlóerő-paritás függvényében. Az ECP-felmérések Ausztria mint bázisország és a schilling mint bázisvaluta közbeiktatásával képet adnak az összehasonlított 34 európai ország versenyképességéről az árfolyam és a paritás arányának és arányváltozásának tükrében. Mégpedig azon egyszerű összefüggés alapján, hogy minél kisebb a vásárlóerőparitás-arányos árfolyam egy országban, rendszerint annál magasabb az egy főre jutó bruttó hazai termék, és fordítva.
A Magyarországra is kiterjedő legújabb elemzés (lásd táblázatainkat) az 1993. évi helyzetet veszi alapul. A szóban forgó arány csökkenő nagyságában csoportosított nemzetgazdaságok közül Magyarország a négy csoportból a harmadik (C) kategóriában a 21. helyre került.
A legnagyobb teljesítőképességű, stabil valutájú EU-tagországok (A) csoportjában az árfolyam/PPP hányados nem haladja meg az 1,0 mértéket. Vagyis egy schillingért az árfolyam szerint kevesebb külföldi pénzegységet kell adni, mint amennyit az egy schillingért Ausztriában kapható árukosárral megegyező kosárért a kérdéses országban fizetni kell.
A Magyarországot is magában foglaló C csoportba zömében az erősen leértékelt valutájú országok tartoznak. A magyarországi árfolyam/PPP hányados 1993-ban 1,90 értéket tett ki. Vagyis a forint árfolyama belső vásárlóerejéhez képest meglehetősen alulértékelt volt.
Az még érthető, hogy ez a majdnem kétszeres arány kedvezőtlenebb, mint mondjuk a magasabb fajlagos GDP-jű Szlovéniáé. De rosszabb e hányad például a csupán kétharmad akkora fajlagos bruttó hazai termelési értéket produkáló Horvátországénál is, ami már nem is annyira természetes. Ellenben a másfélszer “gazdagabb” Csehországgal összevetve a magyarországi árfolyam/PPP hányad áll közelebb az ugyanilyen osztrák mutatóhoz.
Magyarország egy főre jutó GDP-je 1980-tól 1993-ig az ausztriaihoz viszonyított több mint 50 százalékról 30 százalékra esett vissza. Nem sokkal jobb a helyzet a környezetét alkotó visegrádi partnereknél sem. Még feltűnőbb a PPP-arányos árfolyam eltérő dinamikája. Az úgynevezett valutáris tényező az EU-tagországokban fegyelmezetten reagál a GDP változásaira, míg az árfolyam-érzékenyebb átalakuló országokban erős ingadozásnak van kitéve. Az enyhébb kordába szorítás és a nagyobb kilengési hajlam látszólag a leértékelések sorozatával függ össze a külső és belső egyensúlyzavarokkal egyaránt küzdő, deficitveszélyes régióban.
Magyarországon a fel- és leértékelési szakaszok hosszabb távon váltakoznak. Pontosabban: az árfolyam és a paritás között jellemzően nyitott “olló” 1980-85 között záródó tendenciájú, majd 1985-től 1990-ig újra szétnyílik. Végül az 1993-ig terjedő 3 év alatt ismét záródó irányzatot vesz, összhangban a forint reáleffektív árfolyamának 1993-ban tetőződő felértékelődésével.
A tavaly márciustól bevezetett csúszó-leértékelési rendszer javította a hazai versenyképességet. Ugyanakkor az árfolyam és a PPP közötti olló újabb szétnyílását segítette elő, egyúttal az Ausztriától való távolodás irányába hatva.
Ám az igazi dilemma mégsem ez, hanem hogy a leértékelések védernyője mögött létrejönnek-e a valutastabilitás hosszú távú feltételei a termelés modernizációjával, a minőség javításával, főként pedig az exporthatékonyság tartós növelése révén. Ennek hiányában az önmagában még oly sikeres csúszó-leértékelés is tüneti kezelés marad.
