Az Országos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, a 72. OMÉK augusztus 30-án nyílik a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, és szeptember 8-ig várja a látogatókat. A vásárt az idén 60 ezer négyzetméteren rendezik meg, ennek egyharmadán a hazai és nemzetközi vállalkozások mutatkoznak be. A Földművelésügyi Minisztérium központi kiállítása mintegy 10 ezer négyzetmétert foglal majd el, míg az állattenyésztési bemutatónak 14 ezer négyzetméter jut. A rendezvény összköltsége csaknem 800 millió forintra rúg. Ebből a központi költségvetési támogatás 320-350 millió forint. Az esemény megrendezéséhez a vállalkozók 430-450 millió forinttal járulnak hozzá.
- 13:28 Balaton Park Circuit: Oliveirát súlyos sérüléssel vitték kórházba
- 13:08 „Világ proletárjai, süljetek!” – III/III-as nyomozás lett a rongálásból
- 13:03 Helyreigazított az Index: egy szó sem volt igaz a Tisza megszorítócsomagjáról, Magyar Péter is reagált, nem elégszik meg ennyivel
- 12:34 „Elértük, hogy megváltoztassuk azt a kibaszott számot a buszon” – megtörtént a csoda a bolgár futballban
- 12:00 Királyi vendég, migránscsónak és bányászdüh a hét képein
- 11:41 Lionel Messivel ilyen szégyen talán még sohasem esett meg
- 11:40 Magyar Péter közzétette a parlamenti alakuló ülés és a rendszerváltó ünnepség menetrendjét
- 11:39 Ez volt a futballvilág egyik legnagyobb tragédiája
- 11:39 Buszbaleset Dobronyánál: magyarok, lengyelek, ukránok és szlovákok utaztak a járművön
- 11:02 „Senki se olvasson kommenteket!” – Albek Anna csak azoknak a véleményére ad, akikben megbízik
- 10:53 Kislányaival közös fotókat posztolt Hosszú Katinka
- 10:37 „Senki sem tud legyőzni!” – Benavidez KO-val írt sporttörténelmet
- 10:23 Magyar Péternek nem tetszik, hogy Karácsony rendszerzáró bulit hirdetett
- 10:17 Így állították meg az orosz gőzhengert 1915-ben
- 10:13 Hegedűs Zsolt: Miközben az NKA-nál repkedtek az 500 milliók, az egyedi gyógyszerkérelmek rendszere akadozott
- 05:30 Mennyit tudsz a híres anya-lánya párosokról? Ebből a tíz kérdésből kiderül!
- 09:15 Péter Szabó Szilvia az NKA-botrányról: A támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának
- 11:40 Magyar Péter közzétette a parlamenti alakuló ülés és a rendszerváltó ünnepség menetrendjét
- 08:22 Szinetár Dóra régi családi fotóval köszöntötte fel volt férjét, Bereczki Zoltánt az 50. születésnapján
- 07:44 Új születésnapi videó jelent meg Sarolta hercegnőről a kutyáival
- 06:01 Egy éve ilyenkor: nagyot buliztak a nászútjukon, majd a férj kiment az erdőbe és megölte magát
- 08:16 Viharveszély miatt három órával előrehozták a Miami Nagydíj rajtját
- 11:41 Lionel Messivel ilyen szégyen talán még sohasem esett meg
- 10:53 Kislányaival közös fotókat posztolt Hosszú Katinka
- 08:04 Ketchuppal öntöttek le egy Netanjahut ábrázoló kartonkivágatot, egy héttel később beállítottak a rendőrök
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
