A kormány 1991-ben 150 millió dollár összegű hitelt vett fel a Világbanktól 25 éves futamidővel, 5 év türelmi idővel, 7 százalékos kamatra az úgynevezett Emberi Erőforrásfejlesztési Programra. Ennek része a felsőoktatás, az ifjúsági szakképzés és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó felnőttképzés továbbfejlesztése. Ez utóbbi olyan, Nyugat-Európában elterjedt országos intézményhálózat – Regionális Átképző Központok (RÁK) – megteremtését jelentette, amely a legkorszerűbb felnőttképzési tananyagot és módszereket alkalmazza, állandó képzési lehetőséget nyújt és a képzés során valósítja meg az ipari környezetet. Mindez rendkívül költségigényes, nehezen megtérülő befektetetés, amelyet a kisebb tőkével rendelkező magánvállalkozások nem tudnak előteremteni. A létrehozó Munkaügyi Minisztérium munkaerőpiaci képzések főosztályának vezetője szerint a RÁK-ok működése a gyakorlatban ellentmondásos, hiszen képzési kapacitásuk koránt sincs kihasználva, tevékenységük ciklikus. Másrészt viszont a magas technológiai igényű képzésekben jó eredményeket értek el, lévén, hogy az oktatási magánvállalkozásokban nincsenek meg az ehhez szükséges drága eszközök. A központok az állami megrendelések mellett egyre több vállalati megrendelést kapnak – ez az összesnek 30 százaléka -, amelyért a piaci árat fizetik. A régiók közül Székesfehérvár és Kecskemét van felfutóban, hiszen az ideérkező külföldi vállalkozások tudják, mit jelent ez a képzési forma.
- 00:00 Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 20:45 Újra Dömsödi Gábort válaszották a pásztóiak
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:07 Magyar Péter: Fürcht Pál a Fidesz megrendelésére próbált ellehetetleníteni
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
- 19:42 Időjárás: jövő héten már újra lehetnek hajnali fagyok
- 19:35 Ez lett a Balaton sütije 2026-ban
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 11:14 Magyar Péter: A bukott hatalom emberei kiabálnak
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
