Idén a tervezettnél több mint tízmilliárd forinttal kevesebb bevétel folyik be a főváros kasszájába – írja a Magyar Nemzet. Demszky Gábor volt főpolgármester és a korábbi városvezetés alaposan elszámolta magát.
Atkári János, a főpolgármester pénzügyi tanácsadója a lapnak azt mondta: a válság 2010-re megbénította Budapest gazdasági életét, az idei iparűzésiadó-bevétel 3-4 milliárd forinttal elmarad a tervezettől.
Mivel az előző kormány idején megváltoztak a befizetési szabályok, a vállalkozók nem az APEH adatai, hanem saját bevallásuk szerint fizetik a főváros és a kerületek között megosztott adót, a következő négy évben 20 milliárd forintos veszteséggel kell számolni – tette hozzá Atkári János. Szerinte az is példátlan, hogy a korábbi vezetés 12 milliárdot tervezett bevételként ingatlaneladásból, amikor a „legjobb években” sem jött be 4 milliárdnál több.
