Magára valamit is adó tőzsde aligha engedheti meg magának azt a luxust, hogy a világ bármely részén rendkívül vonzónak számító hitelintézeti részvények forgalmazását nélkülözze. Nem csoda, hogy a legnagyobb tőzsdék csak úgy hemzsegnek a világ topbankjainak papírjaitól. A közép- és kelet-európai régió, azon belül is Magyarország azonban egyelőre szabályt erősítő kivételnek tűnik.
Az 1996 végén 42 tagot számláló hazai bankrendszerből jelenleg mindössze két hitelintézet részvényeivel lehet kereskedni a BÉT-en. Az elsőként, 1994 júliusában bevezetett IEB-papírokat 1995 augusztusában követte – az amúgy privatizációja utolsó szakaszát éppen a napokban átélő – OTP Bank.
Persze e magyaros különcség a tények ismeretében nem is annyira meglepő. A kétszintű bankrendszer 1987-es útnak indítása után a közismert okok miatt lerobbant bankok rendbetétele ugyanis rendkívül sok tőkét emésztett fel (s emészt még ma is). Márpedig a magyar bankok még veszteségeik leírása előtt sem tartoztak a földkerekség legtőkeerősebb hitelintézetei közé. (Csak egy példa: az Institutional Investor című szaklapnak a banki sajáttőke-nagyságok alapján készített 1996. évi világrangsorában az e tekintetben itthon első OTP Bank a 830. helyen virít.) Mivel a hazai lehetőségek egyelőre enyhén szólva behatároltak, az alacsony banki tőkeellátottságok javítását az illetékesek szinte kizárólag külföldi – szakmai vagy pénzügyi – befektetőktől várhatták. Ezek pedig – kevés kivételtől eltekintve – a mai napig nem látták elérkezettnek az időt arra, hogy a lejegyzett tőkén másokkal, köztük a kisbefektetőkkel osztozkodjanak.
Ezt az elvet követte például a holland ABN Amro Bank, amikor a Magyar Hitel Bank (MHB) 89 százalékos állami részvénytulajdonának megvételét követően a névérték 229 százalékával egyenértékű – a költségvetésnek tett vételi ajánlatot – fenntartotta a többi részvénytulajdonosnak is. Igaz, a szeptember eleji rendkívüli közgyűlésig még így is csak 99,73 százalékig jutott. A tulajdoni részesedését még a kilencvenes évek elején megszerző kisbefektetők közül ugyanis néhány úgy találta: ha elfogadja az ajánlatot, akkor – figyelembe véve a jegyzett tőke 1995-ös „megtizedelését” és a többéves osztalékmentes időszakot – nemhogy hasznot nem ér el, de még befektetett pénzét sem kapja vissza. Így legfeljebb arra várhatnak, hogy az immár ABN Amro (Magyar) Bank nevet viselő hitelintézet vagyonával az államnál minden bizonnyal jobban sáfárkodó hollandok nemcsak évről évre busás osztalékot fizetnek, hanem egy idő után megismétlik majd gáláns vételi ajánlatukat. A tulipánosok terveiben ugyanis – stratégiai befektetők lévén – nem szerepel részvényeik eladása, sem a tőzsdén, sem azon kívül. Márpedig az utóbbi, vagyis az OTC-piacon az MHB-részvényekre publikált vételi ajánlatok az elmúlt héten például csak a névérték 170-185 százalékán mozogtak.
Összehasonlíthatatlanul magasabban, a névérték 500 százaléka körülire taksálták viszont a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) papírjait. Ráadásul ez utóbbiak az MHB-részvényeknél likvidebbeknek tekinthetők, köszönhetően annak, hogy a bank alaptőkéjének valamivel több mint 4 százaléka nem szavazó, bemutatóra szóló elsőbbségi részvényekből áll. (Igaz, már nem sokáig, lévén, hogy a november 3-ára összehívott rendkívüli közgyűlésen az eddigi elsőbbségi részvényeket törzsrészvényekké alakítják át). A legutóbbi időkig mégis mutatott rokon vonásokat az ABN Amróval a két lépcsőben (1994-ben és 1996-ban) a MKB-ban többségi részesedéshez jutott Bayerische Landesbank. Utóbbi is mereven ellenállt ugyanis a tőzsdei bevezetésre irányuló kisbefektetői kívánságoknak. (Ezek leglátványosabb jeleként a Balaton-csoporthoz tartozó Első Német Értékpapírkereskedelmi Kft. a nyáron tett nyilvános vételi ajánlattal szerette volna tőzsdére terelni a papírokat.) Ezzel együtt nem elképzelhetetlen, hogy a tőkeszerkezet említett átalakítása és az alaptőke ugyancsak tervbe vett, mintegy 2,4 milliárd forintos felemelése mégis csak – a gazdálkodási eredményei okán igen vonzó – MKB-részvények tőzsdei bevezetésének vet melegágyat.
Ennél jóval kecsegtetőbbek – leg-alábbis kisbefektetői szempontból – a Kereskedelmi és Hitelbank részvényeinek hivatalos kereskedéséhez fűzött remények. Az augusztus végén szentesített privatizációs szerződés értelmében a belga Kredietbank és az ír Irish Life alkotta konzorcium bevonásával heteken belül megkezdődik a még állami kézben maradt (mintegy 4,5 milliárd forint névértékű), valamint a két tb-önkormányzathoz került (3,1 milliárd forint névértékű) részvények tőzsdei bevezetése.
Most, hogy a Budapest Bank (BB) vevői, a General Electric Capital (GEC) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), illetve az eladó állam számára egyaránt megnyugtató megoldás született a rossz minősítésű eszközökről (Figyelő, 1997/41. szám), a logika alapján a tőzsdei bevezetés is szóba kerülhet. Ám az a tény, hogy a GEC-nek 2001. május 15-ig elővételi joga van a még állami tulajdonban maradt 23 százaléknyi részvénycsomagra, inkább ennek ellenkezőjét valószínűsíti. Így legfeljebb az EBRD majdani (de legkorábban is csak jóval az ezredforduló utánra tehető) kivonulása hozhatja tőzsdeközeli helyzetbe a BB-papírokat (feltéve, hogy a másik fő tulajdonos nem csap le azokra). A mostani álláspont ugyanis mereven elutasítja a tőzsdei megmérettetést, noha a bank törzsrészvényeinek 175-190 százalék közötti OTC-árfolyama nem feltétlenül indokolja ezt a hozzá-állást.
A többi privatizált bank közül a Takarékbank tőzsdei bevezetése nem igazán jöhet szóba, míg a Mezőbanknál ez a téma várhatóan addig nem kerül terítékre, amíg az új tulajdonosnak, az osztrák Erste Banknak megfelelő átalakítás nem fejeződik be.
Bár a Postabank vezetősége már tavaly komolyan fontolgatta a tőzsdei bevezetést, a február végi betétesi roham ezt a kérdést is lesodorta a napirendről. Így a második legnagyobb hazai hitelintézet egyelőre az időnként sajtónyilvánosságot kapó OTC-piaci ajánlatokkal vitézkedhet, ám – látva a névérték közelében stagnáló árfolyamokat – vajmi kevés sikerrel.
Ami a többi itteni bank tőzsdei bevezetésének esélyét illeti, ezek a hitelintézetek vagy teljes egészében a külföldi anyabank tulajdonában vannak, vagy döntő többségben külföldi és olyan intézmények kezében, amelyek egyhamar szintén nem akarnak megszabadulni papírjaiktól.
