Belföld

Szüneteltetik az UD kártérítési perét

A leállás addig tart, amíg megállapítják, melyek az alperes jogutód szervezetek.

Szünetelteti kártérítési perét a lehallgatási botrányba keveredett UD Zrt. – számol be pénteki számában a Magyar Nemzet és a Népszava.

A cég az egykori Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH), a magyar államot és annak a képviseletében – a keresetben megjelölt – volt Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot perelte be.

A Népszava szerint a felek a polgári eljárás szüneteltetését közösen kérték. Futó Barnabás, az UF Zrt. jogi képviselője a Magyar Nemzetnek ennek kapcsán elmondta: addig kívánják szüneteltetni a pert, amíg megjelölik, melyek azok a jogutód szervezetek, amelyeket alperesként hívnak be. Az ügyvéd szerint ez a kérdés néhány héten belül tisztázódik.

Az UD a “folyamatos lejárató kampány” miatt egyébként 10 millió forint nem vagyoni és 1,7 milliárd forint vagyoni kár megtérítését követeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik