A PC-ipar az utóbbi tizenöt évben már azt is tragédiaként élte meg, ha a forgalom éves növekedése nem volt kétszámjegyű, s most szembe kell néznie azzal, hogy rohamosan csökken a kereslet: egy amerikai piackutató intézet becslése húsz százalékosra teszi a visszaesést. Ha bekövetkezik az egyszerű, olcsó számítógépek – amelyeket NC-nek, network computernek, hálózati számítógépnek is neveznek, utalva arra, hogy csak a hálózaton lógva életképesek, hiszen minden szoftvert onnan kell lehívniuk – térhódítása, az a szoftveriparra is óriási hatást gyakorol majd. Eddig egy-másfél-két évente kihoztak egy-egy újabb változatot az irodai és egyéb programokból, és a régi felhasználók jó része megvette az új verziót dobozban, lemezen vagy CD-n, és feltette saját gépére. A hatalmas példányszámok jó profitot hoztak a fejlesztőknek-forgalmazóknak. Az NC-n használt szövegszerkesztő azonban csak egy-egy példányban van meg a központi hálózati gépeken, ott is fut, néha üzenetet váltva a hálózaton keresztül az NC-k előtt ülő alkalmazóival. Így jóval kevesebb példányt lehet belőle eladni, s lehet, hogy a bevétel nem fedezi a fejlesztési költségeket. Bővíteni kell tehát a szerzői jog fogalmát, minden bájtért fizetni fog az, aki lekéri az NC-jén. Ezeket az összegeket aztán a szoftverek szállítói, az adatbázisok fenntartói és a hálózati szolgáltató cég elosztják egymás között. A megoldás egyébként nem újdonság, az America Online és a Compuserve is így működik, számos más adatszolgáltatóval együtt.
- 06:00 Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 00:00 Stratégiát vált a világelső Magyarországon
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 21:19 Tóth Gabi: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni
- 21:08 A bukaresti kézicsapat a mumust elsöpörve jutott a BL-elődöntőbe
- 20:56 Feljelentették azokat a kormányhivatali dolgozókat, akik a szombathelyi fideszes jelölt kampányán dolgozhattak
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 20:05 Harmadik nekifutásra összejött: a Vasas visszajutott az NB I-be
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 05:00 Mesebeli világba repít a több hektáros babócsai nárciszmező
- 19:59 Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 13:09 „El akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon” – politológust kérdeztünk, mi rejlik Orbán mandátum-visszaadása mögött
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 12:04 Feszült arcok, fegyveres egyenruhások – képek a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján kitört lövöldözésről
- 17:08 Hidegfront érkezik a jövő héten: veszélyben a majális?
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 16:31 Már az orosz elit is egyre dühösebb az internetkorlátozások miatt
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
