Újabb kormány-előterjesztés készül az Antenna Hungária (AH) Rt. privatizációjáról. Két éven belül ez lesz a negyedik kormányhatározat, amely e témával foglalkozik. Lapunk ÁPV Rt.-ből származó információja szerint így a privatizációs pályázat kiírására leghamarabb 1997 első negyedében kerülhet sor. Az első, 1994 decemberében született kormányhatározatban fogalmazódott meg, hogy a nemzeti műsorszóró társaság tulajdonának 50 százalék plusz egy szavazatnyi részét szakmai befektetőknek kívánják eladni, kombinált – részvény-értékesítési és koncessziós – pályáztatás útján. Fél évvel később egy újabb határozat taglalta a pályázat feltételeit, amit azonban csak 1995. október elején hirdették meg – nem sok sikerrel. A legutóbbi határozat idén márciusban látott napvilágot. Ez már elképzelhetőnek tartotta a pénzügyi befektető megjelenését is, aki alaptőke-emeléssel akár 60 százaléknyi tulajdoni részt is szerezhet a cégben. A határozat ezúttal kikötötte, hogy a pályázat elnyerésének feltétele a koncessziós jogosultság megszerzése. Az ÁPV Rt. áprilisban – a KHVM-mel közösen – a koncessziós törvénynek megfelelő, figyelemfelkeltő pályázatot tett közzé, amelyet azonban egyáltalán nem követett pályázati kiírás. Az idő tájt új vezérigazgatót és új elnököt választottak az AH Rt.-nél. Azóta érdemi változás nem történt.
- 21:48 Skóciai bravúrja után Nyíregyházán csak ikszelt a Fradi
- 21:45 Magyar Péter: Bátaszéken a Tisza Szigetek által támogatott jelölt nyert
- 21:02 Ez történt 2026. szeptember 20-án
- 20:50 Putyin pártja tarolni fog az orosz választáson az exit pollok szerint
- 20:30 Robert Fico olyat mondott a NATO-ról, hogy saját államfőjének kellett korrigálni
- 20:00 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Berlinben, és mi minden vár ránk a német fővárosban?
- 19:46 Kármán András: El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt
- 19:24 A szezon legbutább góljával bukott el Újpesten a ZTE
- 18:57 Az exit poll szerint az AfD nyerheti az újabb német tartományi választást is
- 18:48 „Azok akarják eltüntetni a Terror Házát, akik soha nem voltak ellenzékben!” – képeken Bayer Zsolték tüntetése
- 18:34 Megvan Magyar Péter október 23-i megemlékezésének helyszíne
- 18:22 Madridi derbit veszített, már hat pont a Real hátránya
- 18:16 Magyar–ukrán együttműködésben épülhetnek üzemanyag-tárolók a határ közelében
- 18:12 A Srí Lanka-i légierő buddhista szerzeteseket vetett be azért, hogy legyen végre eső
- 17:59 Eddig minden meccsen gólt kapott, most váratlanul el is bukott a Como
- 18:34 Megvan Magyar Péter október 23-i megemlékezésének helyszíne
- 16:16 Olaszországban, egy nagykereskedelmi divatáruközpontban is járt falubusz
- 12:25 Celine Dion újra a színpadon – a hét képei
- 15:32 „Rettegtem a pályán” – annyira félt a vereségtől, hogy 23 évesen visszavonult a tenisztehetség
- 09:40 Kármán András: Végre láthatják, hallhatják az emberek, ami mindenkire tartozik
- 13:00 Vitézy: Ha bármi veszélyeztette Mészáros és Szíjj profitját, az állam azonnal lépett, és a kockázatokat magára vállalta
- 14:43 Több kilométeres a torlódás az M7-esen
- 13:06 Hajós András Havas Henrikről: Azóta gyűlöl, amióta elfoglaltam a székét
- 09:33 Molnár Áron: Bayer Zsolt évekkel a felszólítások után visszafizette a 3 milliós támogatást, de rögtön kapott egy újat
- 10:25 Ismeretlen folyadékot itattak egy idős férfival, majd eltűnt a tízmilliókat érő aranya
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
