Tomcat egy tavalyi, a II. világháború befejezésének évfordulójára meghirdetett rendezvényt akart megzavarni az általa készített robbanóanyaggal.
A Fővárosi Főügyészség pénteken tudatta az MTI-vel: benyújtották a vádiratot az ügyészség által következetesen P. Tamásnak nevezett férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A vádirat szerint a férfi tavaly május 8-án “különféle anyagok felhasználásával (kálium-nitrát, kristálycukor, ventilált kénpor, vas-oxid-por, alumíniumpor) robbanóanyagnak minősülő elegyet készített, azt tartóedényekbe töltötte, amelyekbe az elegy megszilárdulása előtt gyertyabelet, illetve gyújtózsinórt helyezett el”.
A főügyészség álláspontja szerint “az előállított elegyek alkalmasak voltak arra, hogy felrobbanásuk esetén közveszélyt okozva a környezetben lévő éghető tárgyakat felgyújtsák, illetve függőlegesen kifröccsenve, a környezetben lévők testére tapadva súlyos égési sérülést okozzanak”.
A vád szerint a férfi az elkészített elegyek meggyújtásával és felrobbantásával egy május 9-ei, a Duna pesti alsó rakpartjára tervezett, a II. világháború befejezésének évfordulójára meghirdetett rendezvényt akart megzavarni. A Büntető törvénykönyv szerint aki robbanóanyagot, robbantószert vagy ezek felhasználására szolgáló készüléket engedély nélkül készít, megszerez, tart, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A rendőrség idén áprilisban javasolt vádemelést az ügyben Tomcat és két társa ellen. Az ügy előzménye az volt, hogy 2007. május 8-án, az esti órákban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a bejelentő egy csepeli panelház liftjében együtt utazott egy számára ismeretlen férfival, aki egy műtrágyás zsákot vitt, valamint egy hátizsák volt nála, amelyből drótok lógtak ki. Közben telefonált, és a telefonba csak annyit mondott, hogy “ma este robbantunk”. Ezt követően, a liftből kiszállva, bement az egyik emeleti lakásba.
A bejelentést követően a panelházhoz érkező rendőrök a lépcsőházban felfigyeltek P. Tamásra, akit igazoltattak, majd intézkedést kezdeményeztek a bejelentő által megnevezett lakásban, ahol egy nő és egy férfi tartózkodott. A rendőrök a lakás konyhájában különböző vegyi anyagokat találtak.
Tomcatet és két társát a rendőrök előállították, és közveszélyokozás előkészületének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették őket. A rendőrség később Tomcat gyanúsítását megváltoztatta, és terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a férfit, az ügyészség azonban közveszélyokozás, valamint robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés miatt emelt vádat a férfival szemben.