Az új agráradóztatási tervek lényege: megszűnik az őstermelőnek nevezett kistermelők egymillió forintos árbevételig szóló adómentessége. A kormányzat elképzelései szerint évi százezer forintos bevétel alatt továbbra sem kell adózni. Ennél nagyobb árbevétel fölött a termelő választhat a tételes költségelszámolás vagy – hárommillió forintos éves árbevételig – az átalányadózás között. A tételes költségelszámolás hasonló rendszerű, mint az egyéni vállalkozóknál. A termelő elszámolhatja a tevékenységéhez kapcsolódó költségei mellett egyebek között a könyvelési és az érdekképviseleti tagdíjat, az amortizációt, s a veszteséget is leírhatja, elhatárolhatja. Nagy előny, hogy az árbevétel negyven százalékáig a költségeket számla nélkül is el lehet számolni. Végül az ezek után fennmaradó jövedelemre eső adóból még mindig százezer forint kedvezmény jár. Az átalányadózást választóknál a növénytermesztésben a bevétel húsz százaléka, az állattenyésztésben pedig csak nyolc százaléka a feltételezett jövedelem. Az átalányadózásnál a tervezet szerint 200 ezer forintig 12,5 százalék, 600 ezer forintig 25 százalék, 800 ezer forintig 30 százalék, efelett pedig 35 százalék lesz az adó. Az elszámolások alapjául szolgáló árbevételt (felvásárlási árat) az őstermelői igazolványba kell bejegyeznie a termelőnek illetve a tőle vásárló kereskedőknek. Egyebek mellett ez lesz a kompenzációs felár alapja is.
- 16:59 „Kerüljük, hogy a nadrágzsebünkben legyen a telefon” – szakértővel mutatjuk be, mit tehetnek a férfiak az egészségük megóvásáért
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
- 16:22 Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot
- 16:05 „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését
- 16:03 Nehéz eldönteni, melyik lenne nagyobb bombaigazolás: Rodri a PSG-ben vagy Vinícius az Arsenalnál?
- 15:35 Pető Péter: De honnan tudhatnám, mit csinál egy főszerkesztő?
- 15:31 Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
- 15:29 Gyermeket vár a győriek Eb-bronzérmes kézise
- 15:20 „Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről
- 15:14 Egerészölyv repült egy járókelőnek Budapesten
- 15:04 Új csapata bejelentette a vb-hős kapus, Vozinha érkezését
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 14:39 Viharok jönnek, figyelmeztetést adtak ki
- 14:22 Meghalt a Sick of It All frontembere, Lou Koller
- 14:04 Meggyalázták a mohácsi csata magyar fővezérének holttestét
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 05:30 Kvíz: mennyire emlékszel az ikonikus magyar kibeszélő műsorokra?
- 14:39 Viharok jönnek, figyelmeztetést adtak ki
- 08:07 Hatósági eljárás a Wizz Air ellen: két utasnak kifizették a 400 eurós kártérítést, mások kérvényét „technikai hibára” hivatkozva elutasították
- 08:06 Vitézy Dávid: Navracsics Tibor egy szót sem szólt Lázár János vasútrombolásakor
- 14:04 Meggyalázták a mohácsi csata magyar fővezérének holttestét
- 06:48 „Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 11:42 Új útvonalon repülnek a helikoptertaxik a Forma–1 alatt, de a betiltásukról szó sem lehet
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntött korrekordot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
