Március végére gyakorlatilag világossá vált, hogy a centrista Dole szenátor lesz Clinton republikánus ellenfele a nagy novemberi elnökválasztási csatában. Most a nyár végéig tartó viharszünet következik. Ebben az átmeneti időszakban igen komoly jelentősége lesz annak, hogy miképpen alakul a vállalati szféra, illetve a lakosság gazdasági közérzete.
Az elmúlt tíz esztendőben a vállalati Amerikában egymást követték az átszervezések, az áramvonalasítások, a karcsúsítások. Vállalati és nemzetgazdasági szinten az eredmény nem is maradt el, hiszen a makrogazdasági mutatók és a cégstatisztikák többsége jó üzletmenetről tanúskodik. Ennek ellenére a társadalom széles rétegeiben növekszik a nyugtalanság és az aggodalom a létbiztonságot, az életszínvonal alakulását illetően. Úgy tűnik, ez volt az ára az amerikai cégek gyökeres átalakításának és globalizálódásának.
Szakértők szerint olyan “történetről” van szó, amely számokban nem fejezhető ki, ugyanakkor a társadalom érzi, hogy a hatvanas évekhez képest Amerikában valami megbomlott. Pedig a felszínen minden rendben lévőnek látszik: a gazdasági növekedés négy esztendeje töretlen, a munkanélküliség mindössze 5,8 százalékos, az infláció nem haladja meg a 2,7 százalékot, a cégek többségének nyeresége dinamikusan növekszik, az elmúlt két évben az export több mint 20 százalékkal bővült, a termelékenység javul, a vállalati beruházási tevékenység csaknem megdönti a korábbi rekordokat, s a tőzsdei árfolyamok is felfelé vágtatnak. Tíz év óta első ízben növekednek a reálórabérek is az USA-ban.
A társadalom mind nagyobb része azonban úgy érzi, hogy a vállalatok alkalmazkodásának az ezredvég új kihívásaihoz ő az első számú vesztese. Az elmúlt két évtizedben gyakorlatilag stagnáltak a reálbérek, s növekedett az egyenlőtlenség a jövedelmek elosztásában, újabban pedig egyre kisebb a munkahelyek megtartásának biztonsága. Miközben a vállalati Amerika 1985 óta folyamatosan áramvonalasítja önmagát, munkahelyek milliói szűntek meg, a cégek felső vezetői pedig azt ígérték és ígérik a dolgozóknak, hogy az átmenet busásan kifizetődik majd a magasabb termelékenységben, a munkahelyek biztonságának erősödésében s nem utolsósorban a magasabb bérekben.
A munkások mind nagyobb része úgy véli, hogy széttört a munkaadók és a munkavállalók közötti társadalmi szerződés, amely korábban az életszínvonal növelésének egyik legfontosabb biztosítéka volt. A Business Week és a Harris Poll reprezentatív felmérése szerint a megkérdezett munkások 23 százaléka szerint az amerikai nagyvállalatok nem sokat törődnek a munkahelyek biztonságának megőrzésével, s nem igazán lojálisak alkalmazottaikhoz. Amerika “átszervezésének” hatalmasak a társadalmi hatásai. Az USA száz legnagyobb cége 1978 óta dolgozóinak 22 százalékát – 3 millió főt – bocsátotta el, s az elbocsátottak 77 százaléka úgynevezett fehérgalléros alkalmazott. A Princeton Egyetem tanulmánya szerint 1991 és 1993 között az egyetemet és főiskolát végzett férfiak 11 százaléka elveszítette állását. Az 1981-83-as recesszió idején ez az arány nem haladta meg a 8 százalékot!
A társadalom rossz érzéseivel szemben a statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt négy esztendőben a vállalatok 8 millió új munkahelyet teremtettek, s ezek 60 százaléka felsőfokú végzettséghez kötött menedzseri állás. A statisztikák ellenére növekszik a dolgozók létbizonytalansága. Idén januárban például az amerikai cégek 100 ezer fő elbocsátását jelentették be; tavaly a havi ráta nem haladta meg a 37 ezret. A munkások szeretnék, ha a kormány szigorítaná az importot annak érdekében, hogy munkahelyeket őrizzen meg. A már említett felmérés szerint a megkérdezettek 50 százaléka magasabb vámok és importszigorítások bevezetésével értene egyet. Az amerikai gazdaságban a hetvenes évek közepe óta növekedett a külkereskedelem aránya, ennek ellenére a fenyegetettség érzése is egyre nagyobb. Közgazdászok véleménye szerint a világkereskedelem bővülése 10-20 százalékban járul hozzá ahhoz, hogy az USA-ban növekszenek a bérezésben az egyenlőtlenségek.
Ami a béreket illeti: évtizedünkben az amerikaiak bére jóval lassabban növekszik, mint az előző évtizedben. Igaz, az infláció a hatvanas évek közepe óta nem látott alacsony szinten áll. 1993 óta a reálbérek évi 1 százalékkal növekedtek, az idén pedig 0,6 százalékos bővülésre lehet számítani. Ám a vállalati profitok növekedése mellett eltörpül a reálbérek emelkedése. A cégek azonban nyereségük nagy részét beruházásra fordítják; tavaly a beruházások értéke a GDP 8 százalékával volt egyenlő. (Érdemes megjegyezni, hogy tavaly az USA-ban a feldolgozó-ipari kapacitások 4,3 százalékkal, 25 év óta a legnagyobb mértékben növekedtek.) A profitnövekedés következtében tavaly a részvényárfolyamok 68 százalékkal nőttek az Egyesült Államokban, ahol a munkaerő mintegy 20 százaléka rendelkezik részvényekkel.
Az amerikai vállalatok és a nemzetgazdaság kedvező eredményeiben fontos szerepet játszik a termelékenység emelkedése. Az egy dolgozóra jutó kibocsátás jelenleg évi 1,1 százalékkal növekszik, hasonló mértékben, mint a nyolcvanas években. A termelékenység növekedése megmutatkozik a vállalati profitok alakulásában is: 1992 óta a vállalati reálnyereség 34 százalékkal emelkedett – számottevő áremelés nélkül.
Miközben a statisztikák szerint az amerikai gazdaság az egyik legversenyképesebb a világon, a társadalom közérzete rosszabbodik. Bár a munkások egy része felismerte a változtatás szükségességét, viszonylag kevés cég hajlandó áldozni arra, hogy dolgozói új tudásanyag birtokába jussanak. Manapság az amerikai vállalatok nagyjából azonos technológiát, szoftvereket és hálózati rendszereket alkalmaznak. Ebből következik, hogy a versenytársak legyőzésének szinte egyetlen módja az alkalmazottak képzése, aminek révén növekszik a dolgozók innovatív képessége az új technológiák alkalmazásában.
Szakértők véleménye szerint, amennyiben az USA többet kíván profitálni a kereskedelem bővüléséből és a műszaki innovációból, a cégeknek több és jobb oktatási programokat kell szervezniük dolgozóik részére. Emellett a vállalatoknak növelniük kell érzékenységüket az elbocsátásokkal kapcsolatban, s bizonyos áldozatokat a menedzsmentnek is hoznia kell. Nagy értékű és agresszív beruházásokra van szükség a humántőkébe. Ennek elmulasztása többek között oda is vezethet, hogy az országban kibontakozó vállalatellenes hangulat tovább romlik, ami aláaknázhatja a gazdaság versenyképességét és gyors alkalmazkodó képességét.
