Belföld

Beletörne a tévékbe a Jobbik buldózere

Ha kormányra kerül, a radikális párt "lerombolná" az RTL-t és a TV2-t, pedig ez szinte lehetetlen küldetés.

A két országos csatorna gyenge minőségű műsorokat sugároz, közéleti adásaik pedig nem kiegyensúlyozottak – ezt állította a Jobbik médiapolitikai kabinetjének vezetője az FN.hu-nak. Silhavy Máté szerint a kereskedelmi tévék ezért nem érdemesek funkciójuk betöltésére, amit a sorozatos ORTT büntetések is bizonyítanak. A Jobbik szerint ez elegendő lenne, hogy azonnal felmondják a velük kötött alapszerződést, de valószínűbb, hogy a digitális átállás alakalmával szigorúbb feltételeket állítanának a működésüknek a médiatörvény módosításával.

Vele szemben az ORTT fideszes delegáltja azt mondja, hogy a szerződésbontás csak rendkívüli esetekben megy könnyen. Szalai Annamária szerint még a sorozatos, súlyos jogsértés sem vonja ezt maga után, mert előbb a bíróságon kötnének ki ezek az ügyek, és csak több éves pereskedés után lépnének életbe a szankciók. A digitális átállásra hivatkozni pedig elvetélt ötlet, hiszen a tévéknek nem lesz hasonló koncessziós szerződésük mint most, hanem egyszerűen bejelentik a tevékenységüket, amit csak nyomós indokkal lehet majd beszüntetni. Így a Jobbik hangzatos fellépése felkészületlenségre valllanak – véli Szalai Annamária.

Az RTL Klub és a TV2 riportokkal reagált a Jobbik felvetéseire. Ezekben kiemelték magas nézettségüket, és közönségkedvenc műsoraikat is.

Ajálott:

Megszűnhet a Barátok közt (FN.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik