Gazdaság

Doha folytatódhat

A világkereskedelem folytatódó liberalizálásának fontos alapelveiben állapodtak meg Genfben, életet lehelve a vegetáló Doha-fordulóba.

Világszerte megkönnyebbüléssel fogadták a szabad kereskedelem hívei, hogy öt napi tárgyalást követően, a hétvégén Genfben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 147 tagállama képviselőinek sikerült megállapodni a további liberalizáció elvi kereteiben. Ez azt jelenti, hogy a globális kereskedelmi együttműködésről folytatott, úgynevezett Doha-forduló tovább folytatódhat, azt követően, hogy tavaly szeptemberben a tárgyalások a mexikói Cancúnban összeomlottak. A három éve a katari Dohában megkezdett alkudozások célja, hogy a vámok és tarifák további leépítésével növelje a világkereskedelem volumenét. A Világbank tanulmánya szerint az esetleges végső megállapodás a következő évtized közepéig 520 milliárd dollárral gyarapíthatja a világ gazdaságát, a fő haszonélvezők pedig a szegényebb országok lehetnek.

Az egyezkedés az elmúlt három évben mégis egyhelyben topogott, mivel a fejlett országok azt sürgették, hogy a fejlődők nyissák meg piacaikat az ipari termékeik előtt, míg a G20, illetve a G90 néven fellépő elmaradottabb államok az agrárszubvenciók leépítését követelték a gazdagoktól.


Doha folytatódhat 1

A mostani genfi megállapodás éppen azért tekinthető elvi áttörésnek, mivel a fejlettek vállalták, hogy dollárban kifejezve milliárdokkal fogják vissza a kereskedelmet torzító agrártámogatásaikat. A fejlődők ugyanakkor csökkentik az ipari termékekre kivetett tarifáikat és egyszerűsítik vámeljárásaikat. Bár az elemzők szerint az előrelépés elsősorban a gazdagok nyomására következhetett be, a legszegényebbeket tömörítő G90 tagjai is elégedetten konstatálták, hogy annál is többet értek el, mint amit Cancúnban követeltek. Így például az Egyesült Államok is kötelezettséget vállalt arra, hogy a végső megállapodás része lesz a gyapotszubvenciók felülvizsgálata. Másfelől a francia agrárminiszter is úgy értékelte, hogy a most lefektetett elvek „konszolidálják” az unió közös agrárpolitikáját, és nem kérdőjelezik meg az eddigi reformokat – jóllehet az EU mezőgazdasági támogatásainak a legnagyobb haszonélvezőjeként eddig éppen Párizs kritizálta vehemensen a farmereknek szánt pénzek megkurtítását.

A kialkudott irányelvekhez azonban nem kötődnek határidők, a részletek kidolgozása a további tárgyalásokra vár. A Dohai fordulót eredetileg három évre tervezték, de a WTO tagjai most megállapodtak abban is, hogy jövő év decemberéig kitolják a tárgyalások határidejét, amikor is a kereskedelmi miniszterek Hongkongban összegzik majd az addig elérteket. Sokan azonban máris úgy gondolják, hogy 2006 vagy 2007 reálisabb határidő lehet a végső megállapodás kimunkálására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik