LAKOS GÁBOR, fotográfus: „Akárcsak az analóg fotográfiában, az exponálás pillanatát követően a digitális fényképezésnél sem fejeződik be a képalkotás folyamata. Ez utóbbi esetén a felvételeknek éppoly utómunkálatokon kell keresztülmenniük, mint hagyományos társaiknak. Vagyis a nyers képeket különböző szoftverek segítségével – színegyensúly, kontraszt, denzitás stb. – szempontjából manipulálni kell. Ehhez persze nem fontos letölteni professzionális szoftvereket. Kezdetnek elég az is, ha az érdeklődők a gépekhez adott alapprogramokkal kezdik el a trükközést. Aki nincs megelégedve ezekkel, az próbálkozzon például az internetről ingyenesen letölthető Irfanview szoftverrel, amely ugyan még mindig csak alapszintű korrekcióra képes, de képnézegetésre, archiválásra megfelelő (www.irfanview.com). A bűvészkedést persze magasabb fokon segíti a Photoshop (www.photoshop.com). Aki már a fizetős szoftver birtokában van, de még nemigen tud mit kezdeni vele, alapvető fogásokkal ismerkedhet meg egy, a szoftver világát bemutató honlapon (www.photoshopcafe.com). Aki már alámerült a digitális fotókorrekció világába, az tudja, hogy a tanulási folyamat során újabb és újabb kérdések merülnek föl. Az eligazodásban segít a Megapixel oldal, ahol szinte minden digitális fotózással kapcsolatos kérdésre választ kap az érdeklődő (www.megapixel.net). A honlapon fórum, profi technikai tanácsadás, fotóelméleti és művészeti kérdések is megvitatásra kerülnek, de emellett bárki feltöltheti a weblapra jól sikerült fotográfiáit kritikára szomjazva vagy csupán dicsekedés végett. Az igazán profi munkákért a múlt héten 96 éves korában elhunyt Henri Cartier-Bresson francia fotós – és a magyar születésű Robert Capa – által alapított Magnum ügynökség oldalára érdemes ellátogatni (wwww.magnumphotos.com), ahol a profi fotóriporterek munkáit nézegetve témaérzékenység, kompozíciós készség tanulható.”
- 20:44 Foci-vb: Norvégia-Franciaország, Szenegál-Irak (élő)
- 20:35 Szombaton megszűnik a közmédia vezetőinek megbízatása
- 20:23 Tömegverekedés volt a grúz parlamentben, háromszoros olimpiai bajnok súlyemelő volt az egyik résztvevő
- 20:15 Hivatalos: Szombattól megszűnik a védett üzemanyagár
- 19:58 Meghalt Horváth Tamás nemzetközi sakknagymester
- 19:48 Vilmos herceg csatlakozott a milliárdosok klubjához, de Mészáros Lőrinc vagyonát meg se közelíti
- 19:37 76.9 °C-os műbőr ülésen ült egy reptéri dolgozó, Vitézy Dávidhoz fordult a szakszervezet
- 19:36 Csodával határos módon nem lett tragédia, miután grizzlyvel találkozott egy kutyát sétáltató nő – videó
- 19:25 Sipos Imre lesz az előadóművészetekért felelős helyettes államtitkár
- 19:01 Nyomozott a rendőrség, de semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy tényleg rálőttek Vitályos Eszter aktivistájára
- 18:44 Magyar Péter hét főispánt nevezett ki
- 18:31 Sulyok Tamás aláírta az EU-s források hazahozataláról szóló törvényt
- 18:18 A választók igazságot akarnak, nem érdekli őket, hogyan bontják le a NER-t
- 18:02 Augusztustól drágul a taxizás Budapesten, egyes fuvarokhoz extra pótdíj is jön
- 17:56 Hiába tiltakoztak, szivárványos zászlók közt játszik Egyiptom és Irán
- 13:15 „Nem szerepel a szótárunkban” – vágta rá Magyar Péter, amikor a gazdasági megszorításokról kérdezték
- 16:19 Fidesz-frakció a parlamenti hiányzólistáról: Magyar Péter az Európai Parlamentben a szavazások alig 2%-án vett részt
- 14:36 Pócs János Dopemannél: Az emberek ugyanolyan szinten félnek Magyar Pétertől, ahogy féltek Hitlertől
- 15:20 Megvolt az év celebtalálkozása az amerikai-török vb-meccsen
- 10:38 Orbán Anita hazarendel 37 nagykövetet
- 06:01 Majka a vádemelésről: Elrontottam ezt a dolgot, elfogadom a bíróság ítéletét, és nem fellebbezek
- 14:22 Hőség: Franciaországban 55 ember fulladt vízbe, Párizsban kezdenek megtelni a kórházak, a Pride elmarad
- 08:04 Kapitány kéri, hogy este 6 és 9 óra között kapcsoljuk ki a légkondit
- 15:19 Fordulat: Visszatér Budapestre a CEU
- 13:57 Havasi Bertalan az aranykonvoj-ügyről: az ukránok akarnak diktálni a magyar igazságszolgáltatásnak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
