Belföld

Nehézfiúk segíthették a Halálbrigádot

Lapértesülés szerint valóban lehettek segítői a romagyilkosságok elkövetőinek.

A Magyar Hírlap – a birtokába került rendőri jelentések alapján – azt állítja: a gyanúsítottak több olyan emberrel tartottak kapcsolatot, akiknek komoly a bűnlajstroma. A nyomozók látókörébe került az egyik gyanúsított, P. Zsolt korábbi munkatársa (S. Gábor), aki nehézfiúkkal tartott kapcsolatot, s a támadások idején és helyszínei közelében telefonon beszélt velük.

S. Gábor jellemzően többszörösen büntetett előéletű férfiakkal tartotta a kapcsolatot. Volt, akit emberkereskedelemért, rablásért, lopásért, garázdaságért ítéltek el, de akadt, akit hivatalos személy elleni erőszakért. A piricsei támadás előtti nap éjjelén egy embercsempészet miatt egy évvel korábban szabadult férfival beszélt telefonon, Piricse közelében. Később, szintén a szabolcsi község körzetében és a támadás körüli egy órában hívta S. Gábort egy másik férfi, aki lopás, rongálás, garázdaság, magánlaksértés és emberkereskedelem miatt ült börtönben.

A nagycsécsi kettős gyilkosság éjjelén S. Gábor hívta egyik ismerősét, K. Sándort, akinek szintén jelentős a bűnlajstroma, és lakcíme abban az utcában van, ahol a tiszalöki gyilkosság történt. A férfi telefonjának adataiból összességében az olvasható ki, hogy ismerőseinek nagy része büntetett előéletű, és jellemzően Szabolcs, Heves és Hajdú- Bihar megyei lakosok, tehát ott élnek, ahol a romagyilkosságok történtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik