Kultúra

Alföldi színpadra vinné a romagyilkosságokat

A Nemzeti Színház főigazgatója dokumentumdráma-pályázatot hirdetett.

Alföldi Róbert főigazgató dokumentumdráma-pályázatot hirdetett. A Nemzet Színház célja, hogy a nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát megrázó bűncselekmény-sorozatról nyílt, társadalmi párbeszéd kezdődjön.

A teátrum ugyanakkor elő akarja segíteni a hazai színpadokon ritkán látható, aktuális jelenségekre, eseményekre, problémákra reagáló dokumentumdráma megteremtését.
A pályázaton mindenki részt vehet, aki úgy érzi, van mondanivalója a témáról.

Középiskolásokat éppúgy írásra buzdítanak, mint hivatásos és műkedvelő írókat. A diákok egyénileg és csoportosan is pályázhatnak, ezeket külön bírálják el. A Nemzeti Színház kiemelten fontosnak tartja a tanárok szerepét, velük szorosabban is együttműködne.

A középiskolás és a felnőtt kategória legjobb dokumentumdrámáit a Nemzeti Színház a jövőben műsorára tűzi, de fenntartja a jogot, hogy amennyiben nem készülnek megfelelő színvonalú művek, nem adja ki a díjakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik