 |
| Zuschlag János. Tervezi a visszatérést. |
Éppen csak 17 éves, amikor 1994-ben az Ifjú Szocialisták mozgalmának Bács-Kiskun megyei elnökévé választják, ugyanebben az évben belép a Magyar Szocialista Pártba (MSZP), három évre rá már az országos választmány tagja. Az 1998-as választások során a párt listájáról bejut a parlamentbe, a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) mozgalmának elnökhelyettese lesz, 2002-től ismét képviselő, az idén pedig bukott politikus.
Zuschlag Jánosról van szó, aki néhány év alatt a huszonéves politikusok ismert figurájává nőtte ki magát – fideszes ellenlábasával, a hasonló korú Szíjjártó Péterrel rendszeres párost alkottak például a televíziós vitákban -, a holocaust áldozatairól tett szerencsétlen megjegyzése miatt azonban kénytelen volt lemondani mandátumáról. „Az ember 27 évesen nem mondhatja, hogy soha többet nem; van újrakezdés” – fogalmazott a távozásakor, és bár szándékai szerint 2006-ban egyéni jelöltként újra indul, a párt támogatását már nem tudhatja maga mögött.
PÁRTKARRIER. A dicstelen befejezést leszámítva Zuschlag karrierje egyáltalán nem egyedülálló a hazai politikai életben. A huszonéves korosztály tagjai részt kérnek, és sokszor kapnak is a hatalomból.
 |
| Gyürk András. A Fidelitasból Brüsszelbe. |
Habár a nagypolitikába való bekapcsolódás intézményes lehetőségei pártonként különbözőek, abban mind a négy parlamenti erő háza táján közmegegyezés honol, hogy az „ifjútörököknek”, vagyis azoknak a fiataloknak, akik nem csak ideológiai okokból, a meggyőződésük által hajtva, hanem a karrierlehetőség reményében is szállnak be a pártpolitikába, lehetőséget kell adni. A pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek éléről „az öregek” ráadásul lassan átadják a helyüket az egy generációval fiatalabbaknak, és lépnek immár teljes súlyukkal a nagypolitika színpadára.
Az idén 32 éves Gyürk András, a Fidelitas elnöke például a hírek szerint csak részben azért adja át a stafétabotot, mert vészesen közelít a 35 éves felső határhoz – ami fölött már nem lehet csatlakozni a Fidesz ifjúsági szervezetéhez, és vezetni sem nagyon illik -, hanem mert feladatai most leginkább Brüsszelbe és Strasbourgba szólítják.
 |
| Almássy Kornél. Nem adja fel civil foglalkozását. |
Májustól európai parlamenti képviselő, így itthoni listás mandátumáról lemondott. A kor, jobban mondva az életkor „szavát” pontosan érzi, hiszen – mint a Figyelőnek mesélte – ez a Fidelitas létrehozatalakor is tényező volt. Habár a pártba – a ferences gimnázium „tini” hallgatójaként – már az 1998-as alapításkor belépett, 1996-ban éppen azért alapították meg az ifjúsági szervezetet, mert úgy érezték, hogy nagyobb mozgástérre van szüksége ennek a generációnak. „Viktor akkor 35 éves volt, és hozzánk képest kifejezetten öregnek tűnt” – mondja Gyürk András a párt elnökéről. A tízévnyi korkülönbség a párt „idősebbjei” és fiataljai között már meglátszott, leginkább a politizálás stílusában.
Ugyancsak egy nagy „öreg” távozik a Fibisz éléről is, és ő sem feltétlenül életkori okokból. A 29 éves Újhelyi István elnök ugyanis immár elsősorban arról ismert, hogy az MSZP egyik alelnöke, országgyűlési képviselő és kormánymegbízott is. Igazi nagypolitikus tehát, aki a párt ifjú titánjait egybegyűjtő informális Mozaik Klubon keresztül befolyásolta a nyári kormányfőváltás eseményeit is. Karrierje hasonló a kortársakéhoz: tinédzserként, a rendszerváltás után néhány évvel, 1993-ban lépett be a szervezetbe, ami – az akkor ellenzékben lévő baloldal miatt – bizony bátor cselekedet is volt, ezután pedig alig tíz év kellett a befutáshoz.
 |
| Gusztos Péter. Apja nyomdokain. |
Hiába akart orvos lenni, hamar kiderült, hogy jobban teszi, ha enged a sorsának. Már a gimnázium első osztályában nyilvánvalóvá vált számára, amikor az osztályfőnök őt jelölte ki osztálytitkárnak, hogy az általános iskolai jellemzésében külön kitértek „mozgalmárságára”. Ezt a tulajdonságát egyébként máig megőrizte. „Én vagyok az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt és bezárja a termet a rendezvények után” – mondja annak alátámasztására, hogy neki ez a munka még mindig a nagybetűs Mozgalom.
TOVÁBB LÉPNEK. Változások voltak a két kisebbik parlamenti párt ifjúsági szekciójának élén is. Az SZDSZ-hez kötődően 1999-ben létrejött Új Generáció első elnöke, Gusztos Péter tavaly Csőzik Lászlónak adta át a posztot, az idén tavasszal pedig az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) addigi elnöke, Szabó Zsolt helyét vette át Almássy Kornél. A most 28 éves Gusztos Péter egyébként édesapja, az ugyancsak SZDSZ-es politikus hatására kezdett politizálni, aki 1990-ben képviselőjelölt, majd nyolc évig a városi közgyűlés képviselője volt Salgótarjánban.
 |
 |
 |
 |
|
Példaképek
Mindegyik párt ifjúsági szekciója – az említett vezetőkön kívül – olyan „ászokat” tud már felmutatni, akiknek a példája a politikai karrier-álmokat dédelgető fiatalokat a belépésre sarkallhatja. A Fidelitasnak például hét országgyűlési képviselője van – a legöregebbek, Gyürk András, Rogán Antal és Erdős Norbert 1972-ben, a legfiatalabbak, Szíjjártó Péter és Nyitrai Zsolt 1977-ben, illetve 1978-ban születtek -, s több mint 70 önkormányzati delegálttal büszkélkedhet. A Fibisz a mintegy 200 huszonéves önkormányzati képviselője mellett kilenc, 35 éven aluli parlamenti képviselőt vonultat fel, akik közül Újhelyin kívül Tóbiás József, a korábbi elnök, az európai parlamenti választás után menesztett pártigazgató, Arató Gergely, az oktatási tárca politikai államtitkára, Vadai Ágnes és Nyakó István pártszóvivő neve már országosan is ismert. Az immár 35 évesnél idősebb volt tagok, vagy a korábbi szervezet, a Baloldali Ifjúsági Társulás prominensei között azonban még olyan, a junior szekcióból indult politikusok neve is felbukkan, mint Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, volt kormányszóvivő, Horváth Csaba, Budapest II. kerületének polgármestere, parlamenti képviselő, Botka László, szegedi városvezető és honatya, vagy éppen Simon Gábor, a frissen az országos választmány élére került képviselő. Az IDF-nél a most 30 éves Csampa Zsolt, vagy a 37 éves Pettkó András nevét emlegetik, akik a párt országgyűlési frakciójában dolgoznak, és a belső viharok után is kitartottak a Dávid Ibolya-féle irányvonal mellett. |
|
 |
 |
 |
 |
|
Az „utódot” 2000 végén az SZDSZ Országos Tanácsának tagjává választották, ezután két évig a párt salgótarjáni és Nógrád megyei elnöke volt, 2001-től a párt legfelsőbb vezetőségének számító ügyvivői posztot bírja, 2002-ben pedig listás országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. A 28 éves Almássy Kornél a diákpolitikusságot, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöki posztját hagyta ott a pártpolitika csábítására. Az IDF-be csak 2001-ben lépett be, majd egy évre rá az MDF-be, de pályája gyorsan ívelt felfelé: ma már elnökségi tag. Polgári foglalkozását azonban megtartotta, továbbra is a Budapesti Műszaki Egyetemen oktat, ami azért azt jelzi, hogy óvatosan bánik a politikusi karrierrel. „Jó, ha az ember több lábon áll” – mondja.
Egyébként mindegyik szervezetnél kiterjedt intézményi struktúra segíti a karrierek fejlődését. A Fidelitasnál már öt éve rendszeresen tartanak úgynevezett vezetőképző kurzusokat, a szervezeten belül pedig kabinetek fedik le a különböző szakterületeket. Közülük több, így például az informatikai – Gyürk András szerint – a párt munkájában is hasznosítható szakértői anyagokat gyárt. Az IDF is szakmai konferenciákon, nyári táborokon képzi azokat, akik tovább szeretnének lépni. „Aki pozícióhoz is szeretne jutni, azt mindenképpen segítjük” – mondja Almássy Kornél. Az MSZP-nél – a különböző tanfolyamok és nyári táborok mellett – „kőbe vésett” kvótarendszer is létezik, amely azt garantálja, hogy minden helyi és országos vezető testületben a tagok 20 százalékának 35 éven alulinak kell lennie, de a legjobb gyakorlat maga az élet, vagyis leginkább az önkormányzati képviselői megbízatás. „Ezen a terepen egy-két év alatt kiderül, hogy ki az, aki komolyan veszi a feladatát” – mondja Újhelyi István.