Belföld

Papcsák: az elszámoltatás csak most kezdődik

A köztávoltartás jogintézményével távolítaná el az állami pénzügyektől a közbizalommal visszaélőket Papcsák Ferenc - derül ki a Magyar Nemzetből.

“Fontos lenne bevezetni az úgynevezett köztávoltartás nevezetű jogintézményt. Azért, hogy ha valakit valamilyen hatóság vagy bíróság elmarasztal közpénzekkel összefüggő magatartás miatt, az ne tölthessen be köztisztséget, ne juthasson közforráshoz, ne indulhasson közbeszerzési pályázaton” – fogalmazott a kormánybiztos az interjúban.

Papcsák Ferenc azt is elmondta, hogy jogásztársaival olyan törvényjavaslaton gondolkoznak, amely megteremti a jogi hátterét annak, hogy közbizalmat jelentős mértékben elveszítő társadalmi szervezeteket és a közbizalom szempontjából jelentős érdeksérelmet okozó társadalmi szervezeteket keresetindítás után, bíróság útján törölni lehessen a nyilvántartásból.

A kormánybiztos elmondta: a gazdasági tranzakciók átvilágításának jelentős része csak most kezdődik. A MÁV Cargo ügyein belül vizsgálják a különböző tranzakciókat, a MÁV Vagyonkezelőnél a jövő héten kezdődik az átvilágítás. Zajlik a sanghaji világkiállítás magyar pavilonja ügyének, az Omninvest-ügynek és más egészségügyi programoknak az áttekintése. Papcsák Ferenc megjegyezte: “nagyon komoly bejelentésre készülünk a sanghaji fiaskó kapcsán”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik