Míg egyes gyártók még csak a minitapéldány szintjén integrálták az OLED-technológiát termékeikbe, az újdonság kiagyalója, az Eastman Kodak Company példamutató módon már tavaly piacra dobott egy efféle kijelzővel szerelt digitális kamerát. A kisméretű 3 megapixeles EasyShare LS633 egy, a kameratesthez képest viszonylag nagy, 2,2 colos képátlójú kijelzőt kapott, amelynek képe már 15 fokos szögből is tisztán látható. Az ilyen technológiával szerelt digitális kamerák erénye, hogy fogyasztásuk kisebb, mint az LCD-kijelzősöké, mert nem igényelnek háttérvilágítást. Az LCD-k működésének legnagyobb problémája ugyanis abban áll, hogy komoly fogyasztásuk hamar leharcolja az akkumulátort, így felvételeiket kevesen merik visszanézni a digitális kijelzőn. Az új megoldás esetén azonban ez a veszély nem fenyeget. Az új és még mindig „egzotikusnak” számító technológia alkalmazásával a Sony sem késlekedett.
A Clie PEG-VZ90-es PDA a japán cég első olyan modellje, amely a TFT kijelző helyett egy 480×320 pixeles felbontású, 16 bites színmélységű OLED kijelzőt használ. A termék fő attrakciója az organikus képernyő, tűéles képpel, gyönyörű színekkel és saját fénnyel. A gép lelke egy 128 megahertzes Handheld Engine mikroproceszszor. A gépházon belül 64 megás RAM és 128 megás ROM található, emellett egy beépített Wi-Fi rádió, a készülék ugyanakkor tartalmaz egy Compact Flash Type II és MemoryStick memóriabővítő kártyanyílást is. A berendezés lejátssza az MPEG-4 típusú videókat, az ATRAC3 és MP3 audiofájlokat, de meglepő módon nem támogatja a Bluetooth vezetéknélküli technológiát. A Samsung első OLED termékének egyelőre csak a külső kijelzője épül az új technológiára, belső monitora továbbra is TFT.
Az SGH-E700 típusú szétnyitható kamera külső monitora 64×96 képpontos felbontású, és 256 színárnyalat megjelenítésére képes. A korai kísérlet dicséretes annak fényében, hogy köztudott: az újfajta kijelzők széles körben történő terjedésének jelenleg gátat szab a relatíve magas ár, illetve az, hogy a gyártók egyelőre nem képesek nagyobb méretű OLED termékeket gazdaságosan előállítani. A digitális zoomot tudó, fényerő-szabályozós beépített kamerával ellátott készülék mms kompatibilis, 40 szólamú csengőhang és dallam lejátszására, illetve 100 kép tárolására képes.