Gazdaság

Kezdésnek jó


Kezdésnek jó 1

Januárban tovább mérséklődött az infláció, az államháztartás pedig az időarányosnál kisebb hiányt produkált. A fogyasztói áremelkedés 4,7 százalék volt, 0,1 százalékponttal enyhébb a decemberi pénzromlásnál. A hagyományos év eleji drágulást most sem úsztuk meg, bár az idei start valamivel mérsékeltebb volt, mint a tavalyi. Az előző hónaphoz képest az árak 1,2 százalékkal emelkedtek, amihez a szolgáltatások 0,50, az élelmiszerek pedig 0,42 százalékponttal járultak hozzá. Közben az alapdrágulás – e mutatót egyes élelmiszerek, az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerek árának kiszűrésével számítják ki – lényegesen meghaladta a teljes árindexet: éves összehasonlításban 5,6 százalékot tett ki. A Magyar Nemzeti Bank 5,2 százalékos inflációt jelez előre az év végére, vagyis a drágulás valószínűleg gyorsul, méghozzá a feldolgozatlan élelmiszerek várható áremelkedése, az évközi energia- és gyógyszeráremelés, valamint a január közepi roham óta kissé legyengült forint következtében.


Kezdésnek jó 2

Januárban 44,4 milliárd forint – a teljes évi előirányzat 5,3 százalékának megfelelő – deficit keletkezett az államháztartásban. A bevételek 9,8 százalékra, a kiadások viszont „csak” 9,3 százalékra teljesültek. Az általános forgalmi adóból máris befolyt 195,6 milliárd, és jelentősek a vám-, a játékadó- és az illetékbefizetések is. Lakástámogatásra csaknem kéthavi összeget, 12,6 milliárdot költöttek, ebből azonban 6 milliárdot előlegként fizettek ki a kedvezményes hiteleket folyósító bankoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik