Nagyvilág

Karácsonyra tervezi abortuszát a feminista

Egy lengyel tévéműsorban úgy érvelt: Jézus együttérzőbb a nőkkel, mint a 3 milliméteres embriókkal.

A lengyelabortuszszabályozás szigorításáról vitázott egy tévéműsorban egy ismert feminista egy ultrakonzervatív parlamenti képviselővel. Catherine Bratkowska az élő adásban bejelentette, hogy terhes és el fogja vetetni a gyerekét – írja az INdex a Gazeta Wyborczára hivatkozva.

A jobboldali Jack Zalki szerint az aktivista csak provokálni akarta. A nő viszont azt mondta: orvosi igazolást is mutathat, sőt néhány nap múlva azt is bejelentette, hogy az abortuszt – „hogy viccesebb legyen” – pontosan karácsony este szeretné elvégeztetni.

Később már a karácsonyi abortusz bizarr ötletét csak erős iróniának nevezte.
„Nem akartam senkinek megbántani az érzéseit, de az én nézőpontom szerint nem teszek semmi rosszat” – mondta egy interjúban. Jézus különben is sokkal jobban együttérzett a nőkkel, mint a 3 milliméteres embriókkal – fogalmazott. 

Sokan támadták szavaiért, de volt egy váratlan reakció is: egy jezsuita szerzetes bejelentette: szeretné örökbefogadni a kisbabát. A 37 éves Gregory Kramer atya hozzátette, hogy ez a rend szabályainak felrúgását jelentené, ezért kilépne a papságból.

A feminista elutasította a felajánlást. Úgy érvelt: „A terhesség nagy megterhelést jelent a női szervezetnek, sokan maradandó károsodást szenvednek” – olvasható a cikkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik