Nagyvilág

Betiltották az abortuszt Spanyolországban

stop abortusz (abortusz)
stop abortusz (abortusz)

Csak akkor engedélyezik, ha az anya veszélybe kerül, ha a terhesség nemi erőszak következménye vagy ha a magzat károsodását két orvos is megerősíti külön vizsgálattal.

Az új szabályok értelmében csak akkor adnak engedélyt a terhesség megszakítására, ha az anya veszélybe kerül, ha a terhesség nemi erőszak következménye vagy ha a magzat károsodását két orvos is megerősíti külön vizsgálattal. Nemi erőszak esetén az abortusz előfeltétele az időben megtett feljelentés. Fiatalkorúak terhességének megszakításához a szülők beleegyezésére is szükség lesz.

Az abortuszt 1985-ben engedélyezte először Spanyolországban egy szocialista kormány, de csak korlátozottan. A  szocialisták 2010-ben tovább enyhítettek a korlátozásokon, s gyakorlatilag a nőre bízták a döntést. Mariano Rajoy konzervatív néppárti politikus a választási kampányban 2011-ben ígéretet tett a szigorításra. Mivel a Néppárt abszolút többséggel rendelkezik a parlamentben, a kormány döntése felér a törvény elfogadásával.

A spanyol baloldal és a feminista szervezetek hevesen tiltakoztak a változtatás ellen, amellyel szerintük Spanyolország a múlt század harmincas éveibe tér vissza. Az abortuszok száma nem fog csökkenni, csak titokban, veszélyes körülmények között lehet majd elvégeztetni, a gazdagok pedig a külföldi klinikákra mennek – figyelmeztettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik