Nagyvilág

„A kutyánál is rosszabb emberi söpredék”

Kim Dzsongun (Kim Dzsongun)
Kim Dzsongun (Kim Dzsongun)

Kivégezték Észak-Korea második legfontosabb emberét, a vezető Kim Dzsongun bácsikáját. Géppisztollyal lőtték le. A hír meglepte az országot ismerőket. Azt mondják, még ebben a zárt, diktatórikus közösségben sem végeztek ki senkit ilyen mondvacsinált ürüggyel az elmúlt két évtizedben.

Dzsang, a kutyánál is rosszabb emberi söpredék, a háromszor is megátkozott árulást követte el az őt atyai szeretettel övező pártjával és vezérével szemben. Az észak-koreai tévé így, virágnyelven indokolta Dzsang kivégzését.

Mindössze négy nappal korábban – a feltűnést nem kerülve – hurcolták el a hatalmi harc vesztesét a Központi Bizottság üléséről. A tévé és az újságok terjedelmes és terjengős cikkekben foglalták össze a tábornok bűneit: korrupció, nőzés, kaszinó – egyszóval a legmélyebb emberi fertő.

Dél-koreai megfigyelők szerint a kivégzést feltehetően sorozatlövő géppisztollyal hajtották végre. Dzsang kegyvesztettségére utal, hogy azokat a hivatalos fotókat, amelyeken ő is látszott, sztálini módszerekkel kiretusálták.

Egy nyári felvételen a 67 éves tábornok még készségesen ugrik a nála 37 évvel fiatalabb unokaöccse egyetlen intésére, utóbb azonban kapcsolatuk, egyelőre ismeretlen okokból, annyira elhidegült, hogy a kis diktátor már csak gyűlölettel és megvetéssel tudott nagynénje férjére pillantani.

A Kim dinasztia éppen 65 éve uralkodik a dzsucse elvei alapján a 25 millió lakosú Észak-Koreában. Az ideológia szerint az ország csak saját magára támaszkodhat, ami a gyakorlatban teljes zárlatot jelent.

A phenjani helyzet ismerői szerint Dzsang kivégzése üzenetértékű: ne húzz ujjat a vezérrel! Kim Dzsongun vasmarokkal irányítja egyre magányosabb országát.

A Hír24 péntek esti hírműsorában Bárdos András Szilágyi Bélát, a Baptista Szeretetszolgálat alelnökét kérdezte.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik