Munkahelyemen törtetek, irtózom a komoly kapcsolatoktól, szabadidőmben bulizom, a megkeresett halom pénzt pedig drága autókra, a legújabb elektronikus kütyükre és körömlakkokra szórom el.
Legalábbis ezt tudom meg magamról, ha a szinglikről szóló cikkeket olvasom. És már nemcsak a női lapokban: minden, magára valamit is adó médium rendszeresen foglalkozik a témával. Az egyedül élők tábora egyre nő, manapság már új társadalmi rétegként emlegetik őket. A velük foglalkozó cikkek, elemzések azt sem mulasztják el megjegyezni, hogy a gyártók immár külön vásárlói célcsoportként gondolnak rájuk. 
Mártonffy Zsuzsa
Vagy ránk? Én szingli vagyok? De hiszen nincs autóm, sőt vezetni sem tudok, körömlakkot pedig utoljára nyolcadikos koromban használtam. A statisztika azonban a szinglik közé sorolna, mivel történetesen egyedül vagyok. S a “fele igaz, fele nem” alapon az előbb idézett megállapítások egy része is passzol rám. Igen, sokat dolgozom. Egyebek mellett azért, hogy mire – remélhetőleg – sikerül leendő párommal családot alapítanom, biztos anyagi és szakmai hátterem legyen. Igen, esténként inkább szórakozni és baráti társaságba járok, mintsem a tévét nézném. Úgy gondolom, ez utóbbira még a gyes alatt is lesz alkalom. Talán ebből is kiderül, hogy ezt az állapotot átmenetinek gondolom. Az egyedülállók többsége ugyanis – Bridget Joneshoz hasonlóan – nagyon szeretne társat találni és családot alapítani. Többségük ezért nem is tekinti magát szinglinek – ahogyan én sem.
HETEROGÉN CSOPORT. A szónak ugyanis a magyar nyelvben van némi negatív mellékíze. Ezt az írás elején csokorba gyűjtött – újságcikkekből ollózott – előítéletek is megerősítik. Ha bármely más társadalmi csoportról, például a romákról vagy a mozgássérültekről vetne valaki papírra hasonló véleményt, hamar pert kapna a nyakába. Más szociológiai kategóriák általában érzelemmentesek, a szingli rétegnek azonban a létét is az érzelmi élete – a párkapcsolat hiánya – definiálja. A “boldogtalan házasságban élők” például nem szociológiai kategória, pedig könnyen lehet, hogy az ő életmódjuk is sok közös vonást mutat.
Más baj is van azonban a szingli szóval meghatározott társadalmi réteggel, avagy fogyasztói csoporttal. Mivel a 18 év felettiek egyharmada egyedülállónak vallja magát, igencsak heterogén társaságot alkotnak. A szingli megjelölés egy kalap alá veszi a harmincas fővárosi sztárügyvédet, a tizenkilenc éves falusi bolti eladót, a negyvenes tanárnőt, mert – jelenleg – egyiküknek sincsen tartós kapcsolata. Holott életmódjuk, s ezzel fogyasztási szokásaik is erősen különböznek. Egyáltalán, ki a szingli? Aki nem találta meg élete párját 18 éves koráig? Ahogy a házasságkötés időpontja mind későbbre tolódik, egy magányos harmincasnál sem biztos, hogy egyedül fogja leélni az életét. Ahogy egy házasságban élő is holnap az elváltak csoportjában találhatja magát.
Szociológiai szempontból ezért a társtalanság korántsem olyan tartós jellemző, mint a vagyoni helyzet vagy a végzettség. Milyen társadalmi réteg az, amelyből az egyén bármelyik pillanatban kiléphet? A nyugdíjasok, a romák, de még a létminimum alatt élők sem tudnak egykönnyen változtatni helyzetükön. Én viszont, ha holnap Pisti hazakísér és szerelmet vall, megszűnök szingli lenni. Ezzel együtt vajon önzésem és karrierizmusom is elpárolog, s estéimet túlóra, mozi és bulik helyett rugdalózók kötésével fogom tölteni? Nyilván nem.
SZINGLI VAGY YUPPIE? Amikor ugyanis a szingli célcsoportról beszélnek, valójában inkább a húszas-harmincas, jól kereső, nagyvárosi rétegre gondolnak. Amelyet egy másik csúnya szóval yuppie-nak is szoktak nevezni. Ennek a csoportnak az életmódjára, fogyasztására – az általánosítás szükségszerű korlátaival – valóban jellemző az, amit a szinglikről szoktak feltételezni: jó autóval járnak, követik a számítástechnika és a szórakoztató elektronika újdonságait, márkás ruhaneműket vásárolnak, divatos sportágakat űznek, étterembe és szórakozóhelyekre járnak, sokat utaznak. Mindezt azonban nem azért, mert nincs társuk, hanem mert magas fizetésüket teljes egészében saját magukra költhetik. Ezt az életmódot azonban nem a párkapcsolat, még csak nem is a házasság határolja be. Hiszen, ha egy pár mindkét tagja dolgozik, akkor két fizetést költhet el két ember. Az igazi választóvonal a gyerek, ekkor ugyanis már egy harmadikról (negyedikről) is gondoskodni kell, illetve a kicsivel otthonmaradó anya keresete kiesik. Tény, hogy ebben a rétegben a gyermekvállalást, a házassághoz hasonlóan, sokan halogatják. De ez már egy másik történet.
