Nagyvilág

Orbánnal riogatott Bajnai Berlinben

bajnai (bajnai)
bajnai (bajnai)

Bajnai Gordon szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) elutasította a demokratikus ellenzéki pártok összefogására vonatkozó ajánlatot, s számára már "az első számú cél a bejutás a parlamentbe", az MSZP és az Együtt-PM összefogása viszont egyértelmű, világos alternatívát kínál a változást akaró választóknak - mondta az Együtt-PM szövetség vezetője pénteken Berlinben.

Bajnai Gordon a Német Külpolitikai Társaságnak (DGAP) a 2014-es magyarországi parlamenti választásokkal foglalkozó rendezvényén tartott előadásában azt is hangsúlyozta: az ellenzék két legnagyobb erejének összefogása arra is garanciát jelent, hogy a demokratikus ellenzék támogatóinak nem vész el a szavazata.

Orbán politikája járvány

A 2014-es választások jelentőségéről szólva Bajnai Gordon felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte “járványszerűen terjedhet” Orbán Viktor politikája, ha sikerül újabb felhatalmazást szereznie a kormányzásra. A választások jelentősége ezért túlmutat Magyarországon – emelte ki, azzal érvelve: félő, hogy Kelet-Közép-Európában nagyon sokan követni kezdik majd “részben, vagy egészben” Orbán politikáját, ha azt látják, hogy “lehet valaki sikeres az európai normák megsértésével”.

A 2010-ben hatalomra került kormány “csigolyánként eltörte a demokrácia gerincét”, és gazdasági értelemben “feléli a jövőt”, egy szűk, oligarchikus csoport pedig “foglyul ejtette” az államot, és a kormány és a törvényhozás mögött állva a saját érdekeit érvényesíti – mondta Bajnai Gordon.

Úgy vélte: a 2014-es választás tétje nemzetközi viszonylatban az, hogy a térség más országaiban is megjelenik-e hasonló modell. A “járványveszély nagyon jelentős” – hangoztatta a politikus.

A magyar állampolgárok számára az a tét, hogy az ország milyen jövőt választ. Az Orbán-rendszer fennmaradásával Magyarország “kisodródik” Európából, a gazdaság “tartósan zsugorodik”, a társadalom az egyre szűkösebb forrásokért egymás ellen harcoló rétegekre szakad, és “végképp elszabadul” az államot megkaparintó oligarchacsoport – jelentette ki.

Az ellenzéki összefogás ezzel szemben azt az alternatívát kínálja, hogy talpra állítja Magyarországot gazdasági és társadalmi értelemben, és így Magyarország “ismét erős, demokratikus, európai” ország lesz – mondta Bajnai Gordon.

EU = Noé bárkája

Orbán Viktor október 23-án elmondott beszéde alapján az várható, hogy a választási kampány a Fidesz szándéka szerint az Európai Unió (EU) elleni kampány lesz – tette hozzá, kiemelve, hogy Orbán számára az EU elleni harc valójában nem a szabadságról szól, hanem arról, hogy lerázza magáról a hatalomgyakorlás “utolsó korlátját”, és “szabadon tehesse azt, amit akar”.

Ez rendkívül káros Magyarországnak, hiszen az EU a nemzeti érdek érvényesítésének a terepe, és “egyfajta Noé bárkája”, amely Magyarországot is átviheti “a globalizáció özönvízén” – mondta az Együtt-PM vezetője.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen külső segítséget lehet adni Magyarországnak, azt mondta: “Ennek az autoriter rendszernek csak a magyar választók vethetnek véget demokratikus úton”, és minden olyan “érzet, amely azt sugallja, hogy ezt kívülről csinálják, szembemegy a demokratikus értékekkel és az ország szuverenitásával”.

Arra a kérdésre, hogy a német kormány miként viszonyulhat a magyar kormány tevékenységéhez kifejtette: a német kormány “nincs könnyű helyzetben”, mert vezető ereje ugyanahhoz a politikai családhoz tartozik, mint a Fidesz. Ugyanakkor érdemes lenne megfontolni, hogy a Fidesz valóban egy “konzervatív középpárt-e még, vagy inkább egy radikális populista jobboldali párt” – tette hozzá Bajnai Gordon, megjegyezve, hogy szerinte a Fidesz a kormányzati tevékenysége alapján az utóbbi csoportba tartozik.

A rendezvényen nagyjából ötvenen vettek részt, zömében németek, köztük több politikai elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik