Belföld

„Orbán kézcsókja abszurdum”

Görög Ibolya (görög ibolya)
Görög Ibolya (görög ibolya)

Miután Orbán Viktor megpróbált kezet csókolni Indiában Sonia Gandhinak, a Hír24 megkereste Görög Ibolya protokollszakértőt, hogy mondja el, ki hibázott az eset során.

Az ország egyik legismertebb protokollszakértője, az első Orbán-kormány protokollfőnöke értetlenül áll az eset előtt. Amikor megkérdeztük, látta-e a felvételt, egy sóhaj és egy beletörődő „ne is mondja” volt az első reakciója.

„A diplomáciában nincsen kézcsók!” – jelentette ki határozottan Görög Ibolya, így ez nem csak Indiában számít udvariatlanságnak. A protokoll szabályai szerint sehol nem szabad így köszönteni a hölgyeket.

A külföldi látogatások alkalmával a magas rangú állami vezetők ilyen irányú felkészítéséért a Külügyminiszter protokollszemélyzete felel, ez a felkészítés Görög Ibolya szerint most nem történt meg. „Véleményem szerint itt a protokollszemélyzet hibázott, de arra is van esély, hogy ugyan felkészítették Orbán Viktort, csak ő elfejtette. Bár ennek kicsi a valószínűsége” – véli Görög Ibolya.

A szakértő szerint az ügynek nem lesz hangos sajtóvisszhangja nemzetközi szinten, legfeljebb a magyar médiumok foglalkoznak az esettel. „Abban azonban nagy szerencsénk van, hogy azt már megtanulta a miniszterelnök, hogy kézcsók esetén nem pusziljuk meg a kézfejet, csak úgy teszünk” – mondta.

„Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem az esetet, akkor az az abszurd lenne” – tette hozzá Görög Ibolya.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik