Nagyvilág

Dél-koreai foglyokat enged el Észak-Korea

korea (korea)
korea (korea)

Hat, Észak-Koreában fogva tartott dél-koreai állampolgár hazaengedését jelentette be Phenjan, korábban nem látott, történelmi lépésre szánva el magát - derült ki csütörtökön a dél-koreai országegyesítési minisztérium rövid közleményéből.

A Korea-közi kapcsolatokért felelős szaktárca tájékoztatása szerint az őrizeteseket helyi idő szerint péntek délután Panmindzsonban, abban a határ menti faluban, ahol több mint ötven évvel ezelőtt aláírta a két ország az egymás ellen vívott hároméves háborút lezáró tűzszüneti megállapodást, adják át.

A szöuli minisztérium emlékeztetett arra, hogy Phenjan 2010 februárjában négy dél-koreai őrizetbe vételéről számolt be, akik a tárca véleménye szerint ott lehetnek a szabadon engedendők között.

Szöul a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Phenjan az utóbbi hat évtizedben 516 olyan dél-koreai állampolgárt vett önkényesen őrizetbe, akik azóta sem nem tértek haza.

A két Korea közötti kapcsolat tavasz óta – amikor Phenjan egyebek között atomháborúval fenyegette meg szomszédját – sokat javult, aminek egyik jeleként újranyitották az észak-koreai területen közösen üzemeltetett keszongi ipari parkot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik