Nagyvilág

Kim Dzsong Un tisztogatásba kezdett

kim-dzsong-un(960x640)(1).jpg (kim dzsong un)
kim-dzsong-un(960x640)(1).jpg (kim dzsong un)

A magas rangú állami tisztségviselők felét lecserélte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, aki ezzel a lépéssel is hatalmát kívánja megszilárdítani - olvasható egy kedden közzétett dél-koreai jelentésben.

A hadsereg, a kormány és a kommunista párt kétszáztizennyolc vezetőjének nagyjából a felét, mintegy kilencvenhét embert érintett az átszervezés – olvasható a dél-koreai országegyesítési minisztérium által készített dokumentumban.

A minisztérium szerint a sztálinista ország vezetője gyakran végez személycseréket, annak érdekében, hogy jobban ellenőrzésre alatt tarthassa a hadsereget.

“Ezt azt jelzi, hogy Észak-Koreában a vártnál gyorsabban sikerült lezárni az utódlás folyamatát” – mondta a Szöuli Egyetem egyik szakértője, aki szerint Kim fiatalabb és lojálisabb emberekkel helyettesíti az apja által kinevezett régi kádereket.
Egy másik jelentésben – amelyet a déli hírszerzés jutatott el a szöuli törvényhozásnak – az áll, hogy folytatva apja és nagyapja hagyományát, Kim is személyi kultuszt próbál kiépíteni maga körül.

Fotó: AFP/KNS/KCNA

Bár Észak-Korea lakossága gyakran küzd komoly élelmiszerhiánnyal, a rezsim 300 millió dollárt (65,3 milliárd forint) költ sportlétesítmények, egyebek mellett egy síparadicsom építésére.

Kim azt szeretné, ha a – helikopterleszállót, hotelt, sífelvonót és összesen száztíz kilométer hosszú lesiklópályákat magában foglaló – komplexum az év végéig elkészülne.

A világtól hermetikusan elzárt országban még az államalapító Kim Ir Szen kezdte meg a személyi kultusz kiépítését saját maga és fia, Kim Dzsong Il körül, aki 1994-ben került a kommunista rezsim élére.

Kim Dzsong Un, a kommunista dinasztia harmadik “uralkodója” apja halálát követően, 2011 végén került hatalomra. Elemzők akkor úgy vélekedtek, hogy a fiatal vezető hatalmi bázisa nem elég szilárd az ország irányításához, s helyzete instabilabbá válhat a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik