Tizenkilenc százalékkal alulértékelt a forint a dollárral szemben – hozta ki az Economist legújabb Big Mac vásárlóerő felmérése.
Az alulértékeltség azt jelenti: az átváltó-helyeken túl sok forintot kell fizetni egy dollárért a magyar pénz tényleges vásárlóerejéhez képest. Azaz roszszul jár, aki forintot dollárra vált, és kiviszi Amerikába, mert kevesebbet tud vásárolni érte, mint ha a forintot – átváltás helyett – idehaza költené el.
Az évről évre elkészített Big Mac tesztben az egyetlen áru, a McDonald’snál fogyasztható hamburger szolgál mérőeszközül a különféle nációk pénze és az amerikai dollár értékének összevetésére. Felírják, hogy az adott ország adott pénzén mennyibe kerül a Big Mac, és ha dollárra átszámítva olcsóbbnak bizonyul a szendvics, mint Amerikában, akkor nyilvánvaló a valuta alulértékeltsége, ellenkező esetben pedig a felülértékeltsége. Ezután már könnyű kiszámítani az alul-, illetve felülértékeltség mértékét: el kell osztani az adott ország nemzeti valutájában fizetendő Big Mac-árat az Egyesült Államokban, dollárban fizetendő árral, majd az így kapott, „vásárlóerő-paritás szerinti” árfolyamot összehasonlítani a hivatalos átváltási kurzussal.
Az eurónál 10 százalékos felülértékeltséget hoztak ki, azaz az amerikai és az európai pénznek a Big Mac teszt szerint paritásban kellene lennie egymással. A dollár nagyfokú gyengülése egyébként komoly átértékelődéseket okozott 2002 áprilisához képest, de érdekes módon számos ország valutájának pozíciója változatlan maradt. Svájc még sokkal drágább lett, mint tavaly volt, Nagy-Britannia éppen olyan drága maradt, mint egy éve, s a jen alulértékeltségének mértéke sem változott. A legnagyobb felértékelődésen, nyilván nem véletlenül, a mi forintunk ment keresztül, amely tavaly még mínusz 32 százalékon állt. A cseh és a lengyel pénz vásárlóereje – legalábbis a gyorsfalókban – alig változott. Az Economist módszere látványosan igazolja azt az elméletet, hogy a felzárkózó országok valutája inkább alul-, a fejlett országoké pedig inkább felülértékelt.
