Nagyvilág

Három év csoportos nemi erőszakért

indiai-eroszak(960x640)(2).jpg (erőszak)
indiai-eroszak(960x640)(2).jpg (erőszak)

Hároméves elzárásra ítélték egy javítóintézetben a tavalyi indiai csoportos erőszak fiatalkorú elkövetőjét.

A csoport, amelynek a fiatal tagja volt, egy buszon erőszakolt meg egy 23 éves nőt, aki később belehalt sérüléseibe. A mostani volt az első ítélet a tavaly december 16-án Újdelhiben elkövetett – országos és nemzetközi felháborodást kiváltó – bűnügyben. A csoport többi tagjára halálbüntetés várhat, de a fiatalkorúakra vonatkozó törvények a most kiszabottnál súlyosabb ítéletet Indiában nem tesznek lehetővé.

Az áldozat családja élesen bírálta a döntést, azt elfogadhatatlannak tartja. Az apa, Badrinat Szingh úgy vélte: nagyon rossz üzenet, hiszen az elkövetőt “gyakorlatilag szabadon engedték”. A család szerint a csoport tagjai közül éppen a fiatalkorú volt a legkegyetlenebb. Ezért elejétől fogva azért küzdöttek, hogy a bűntény idején 17 éves – azóta nagykorúvá vált – elkövetőt a perben felnőttként kezeljék, és ő is halálbüntetéssel legyen sújtható.

A hattagú csoport – amelynek a busz sofőrje is tagja volt – a mozgó járműben kínozta, erőszakolta meg az áldozatot, annak férfi partnerét pedig megverték. Később mindkettejüket ruhátlanul kidobták az útra. A 23 éves diáklány egy szingapúri kórházban belehalt sérüléseibe.

Az eset után nemzetközi nyomás nehezedett az indiai hatóságokra, hogy az elkövetőket sújtsák példás büntetéssel, továbbá vizsgálják felül a nemi erőszakkal szemben elnéző, elavult jogszabályokat. A kormány azóta több reformot léptetett életbe e területen, és ígéretet tett, hogy az ügyben gyors ítéletet hoznak. Azok a javaslatok azonban egyelőre elakadtak, hogy a szexuális jellegű bűncselekményeknél már 16 éves kortól felnőttként kezelhessék az elkövetőket.

Az eset miatt országszerte tiltakozó megmozdulások voltak, aminek hatására szigorították a vonatkozó törvényeket és próbáltak javítani a rendőrök hozzáállásán, akik nem minden esetben foglalkoznak komolyan az ilyen ügyekkel.

A közfelháborodás ellenére a csoportos nem erőszakot nem sikerült visszaszorítani. Egy hete fogta el a rendőrség az utolsó körözött férfit is azok közül, akik a gyanú szerint néhány nappal korábban megerőszakoltak egy 22 éves fotóriporter lányt. Az ötödik gyanúsítottat a fővárosban, Újdelhiben vették őrizetbe, míg a másik négyet Mumbaiban. Eddig Mumbait tartották a nők számára az egyik legbiztonságosabb városnak Indiában.

A bűncselekmény egy elhagyott textilgyár területén történt. A lány – aki egy életmódmagazinnak dolgozik fotósként – egy férfi kísérővel fényképezni ment a metropolis tengerparti részétől nem messze eső Shakti Mills épületegyütteshez, ahol öt férfi megjegyzéseket tett a lányra, s molesztálni kezdte. A lány kísérője megpróbált közbelépni, de megverték, összekötözték, a lányt pedig a romos épület egyik sarkába vitték, ahol legalább hárman megerőszakolták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik