Gazdaság

Egymillió új munkahelyet ígér Matolcsy

Egymillió új álláshelyet és ezermilliárdos adócsökkentés ígért a korábbi fideszes gazdasági miniszter egy kerekasztal beszélgetésen, a kerekasztalnál helyet foglaló közgazdászok azonban kétségeket fogalmaztak meg az elképzeléssel szemben.

Egymillió új munkahelyet 5-10 éven belül, s ezermilliárdos adó- és járulékcsökkentést 1,5- 2 éven belül ígért az előrehozott választások utáni „politikai fordulat” esetén Matolcsy György, egykori fideszes gazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kerekasztal beszélgetésén szerdán Budapesten.

Fordulatok egymás után

A pártpolitikus közgazda szerint a politikai fordulatot gazdasági, majd beruházási fordulat követi. Mindennek alapja pedig az a megállapodás lenne, amit a leendő kormányzat az üzleti szférával kötne. Hasonló megállapodásról egyébként Stumpf István beszélt nemrégiben, bár ő nem az üzleti szférával kötött, hanem társadalmi megállapodást említett.

Az ezermilliárdos adó- és járulékcsökkentés alapja a gazdaság fehéredése lenne – ismételte meg Matolcsy a fideszes szakpolitikusok által már korábban is hangoztatott véleményt. A politikus szerint többletforrást jelente az is, ha nem kellene a jelenlegi kockázati kamatfelárat fizetni az államadósság után. Az adó- és járulékcsökkentési politika meghozná a „beruházási fordulatot”, s mindez együtt elvezetne oda, hogy az adócsökkentés nem igényelne egyéb – például a szociális kiadások megkurtítását – forrásokat – fejtegette a fideszes gazdaságpolitikus.

Irreális terv?

Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója irreálisnak nevezte az ezermilliárdos adócsökkentési tervet, bár hároméves távlatban végrehajtható lenne szerinte ilyen nagyságrendű csökkentés.

A kutató megjegyezte: az adócsökkentéstől várt fehéredésből eredő többletbevételek azért is kétségesek, mivel a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika lecsökkentette a bizalmat a vállalkozókban: miért is fehérítené ki a bevételét , ha lehetséges, hogy jövőre új adótörvények jönnek? (Korábbi cikkünk a fehéredés és adócsökkentés kapcsolatáról itt olvasható.)

Az egymillió új munkahelyet az adó- és járulékcsökkentés, illetve az uniós pályázati pénzek célszerűbb – nagyobb hozzáadott értéket igénylő felhasználásával lehetne létrehozni – mondta Matolcsy György.

Még egymillió foglalkoztatott

Nem azt a gyakorlatilag foglalkoztathatatlanná vált réteget igyekeznek visszakényszeríteni a munka világába, amely a rendszerváltás után, a gazdasági szerkezetváltáskor vált munkanélkülivé, s akik azóta is rokkantnyugdíjasként, esetleg segélyeken tengetik mindennapjaikat – mondta a FigyelőNet kérdésére a politikus. Nem számítanak ugyanakkor a bevándorlókra sem.

Matolcsy György a járulékcsökkentés, illetve a pályázati pénzek célszerűbb felhasználása megoldja majd a fiatalok, illetve idősebbek körében nagymértékű munkanélküliség problémáját, s a jelenleg még munkan nélkül lévők mmunkához jutnak a jó gazdaságpolitika következtében.

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa ezzel szemben úgy vélte: foglalkoztathatósági és mobilitási korlát van a munkaerőpiacon, s pusztán járulékcsökkentéssel nem lehet ezeket a problémákat orvosolni, az adóreform ugyanis nem csodaszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik